Fotó: fradi.hu

A Fradi duplázója: "Olyan magasra akarunk emelkedni, amennyire csak lehetséges"

A BL-selejtezőn aratott Zalgiris elleni 3-1-es győzelmet követően a Ferencváros két játékosa, Csontos Dominik és Ryan Mmaee nyilatkozott.
Nyikes Zoltán 2021. július 28., szerda 9:04
Fotó: fradi.hu
A BL-selejtezőn aratott Zalgiris elleni 3-1-es győzelmet követően a Ferencváros két játékosa, Csontos Dominik és Ryan Mmaee nyilatkozott.
Szerző: Nyikes Zoltán 2021. július 28., szerda 9:04

Csontos Dominik: – Kemény mérkőzés volt, számítottunk erre, hiszen nekik jönniük, presszingelniük kellett. Próbáltunk egyszerűen játszani, legfőképpen én is. Hihetetlen érzés volt és nagyon örülök, hogy pályára léphettem. Az utolsó pár napban már próbáltunk mi is műfüvön készülni, nehéz volt átszokni rá, de jól sikerült és ez a lényeg. Nyerni jöttünk ide, ez sikerült.

Ryan Mmmaee: – Tudtuk, hogy nehéz mérkőzés vár ránk egy kemény ellenféllel szemben. Nehéz volt megszokni a pálya borítását. Nem játszottunk jól ma este, de meglett az eredmény, amiért jöttünk és ez a legfontosabb. Tovább kell fejlődnünk, de úgy érzem, összességében jól megoldottuk a feladatot. Készültünk a kontrákra, mert tudtuk, hogy az ellenfél nagy nyomást akar helyezni ránk, hiszen kétgólos hátrányban voltak, ezért a kontrákkal próbáltunk veszélyeztetni. Ez remekül működött, hiszen kétszer is így szereztem volt, ezek fontos pillanatai voltak a mérkőzésnek. Örülök, hogy a góljaimmal segíteni tudtam a csapatnak. A legfontosabb számomra a győzelem, és ha ebben segíteni tudok, az mindig jó érzéssel tölt el. Ugyan a Konferencia Ligában már biztosan bent vagyunk, de még sok meccsünk van hátra, olyan magasra akarunk emelkedni, amennyire csak lehetséges. Nem akarunk ennyivel megelégedni, többet akarunk és ezt a csapat a következő hetekben, a következő mérkőzéseken meg is fogja mutatni. (fradi.hu)

Olvastad már?
A Fradi-edző a következő BL-párharcról: "Nem mi számítunk a favoritoknak" - ennyi hiba nem fog beleférni a Slavia ellen
A Ferencváros vezetőedzője a Zalgiris elleni találkozó után kiemelte, hogy a litvánok elleni két mérkőzésen mindenképpen a Fradi volt a jobb csapat.
Elolvasom
Neked ajánljuk
Átigazolások
Ferencváros
Jöhet a nagy leépítés
30 játékossal indult el a Ferencváros Ausztriába. Matheus Saldanha sincs a keretben.
ETO FC Győr
Két kapus is megy
Két kapus, Gyurákovics Erik és Ruisz Barnabás is elhagyja a klubot - vasárnap köszöntek el tőlük. (ETO / Facebook)
Puskás Akadémia
Dárdai Palkó
A Hertha már elengedte tárgyalni Dárdai Palkót a Puskás Akadémiával - írja a Kicker.
Tovább az összes átigazoláshoz