Fotó: www.facebook.com/fradi.hu

A felcsúti védő a Fradi elleni zárt kapuról: "Reméljük, hogy mi fogunk kijönni ebből jobban"

A Puskás Akadémia védője úgy érzi, a rendelkezésre álló felkészülési idő elég lesz ahhoz, hogy összeálljanak a rajtra.
Nyikes Zoltán 2020. május 8., péntek 16:40
Fotó: www.facebook.com/fradi.hu
A Puskás Akadémia védője úgy érzi, a rendelkezésre álló felkészülési idő elég lesz ahhoz, hogy összeálljanak a rajtra.
Szerző: Nyikes Zoltán 2020. május 8., péntek 16:40

A Puskás Akadémia május 31-én a Ferencváros ellen folytatja az élvonalbeli szereplését, a klubhonlapon pedig a saját nevelésű védő, Spandler Csaba mondta el a tapasztalatait a közös edzésekről, valamint kitért a zöld-fehérek elleni találkozóra is.

– Már nagyon vártuk, hogy újra együtt készülhessünk a pályán, ez teljesen más érzés, mint amikor otthon egyénileg megcsináltuk a feladatot. Hiányoztak a csapattársak, azt nem tudom mondani, hogy az öltözői légkör is, mert azt még egy kicsit hanyagolnunk kell, de szerencsére itt a pálya szélén edzés előtt találkozunk és így készülünk tovább – mondta Spandler, majd a Ferencváros elleni mérkőzéssel kapcsolatban arról is beszélt, hogy a zárt kapu esetleg a felcsútiaknak kedvezhet majd a Pancho Arénában. – Jó szerintem ez az esti időpont, nagyon remélem, hogy győzelemmel indítunk a kisebb kihagyás után. Amikor itthon játszottunk velük, és amikor idegenben, akkor is kilátogatott sok néző, a Ferencváros ellen mindig jó mérkőzéseket szoktunk játszani. Sajnálom, hogy nem lehetnek kint a drukkerek, de tudjuk, hogy nekik nagyobb a szurkolótáboruk, reméljük, hogy mi fogunk kijönni ebből jobban.

A 24 éves játékos hozzátette, úgy érzi a Puskás számára a rendelkezésre álló felkészülési idő maximálisan elegendő lesz, össze fognak állni a rajtra, hiszen a kényszerszünetben is mindenki elvégezte a megfelelő munkát és most is keményen edzenek.

Neked ajánljuk
Átigazolások
Ferencváros
Henry Wingo
Honlapunk úgy tudja, hogy három további MLS-klub is bejelentkezett Henry Wingo leigazolásáért.
DAC
Szerződéshosszabbítás
Xisco Munoz a jelenlegi idény után is marad a DAC szakvezetője, új, két évre szóló szerződést kötött a klubbal.
Fehérvár FC
George Dobson
A Charlton az elmúlt hetekben gyakran hangoztatta, hogy hiába kötött előszerződést a Vidivel George Dobson, megpróbálják megtartani a csapatkapitányt. Nem sikerült.
Tovább az összes átigazoláshoz