A Ferencváros a Kisvárdán aratott 1-0-s győzelmével nagy lépést tett a bajnoki cím felé. A három pontot érő gól szerzője Mikalai Sihnevich azt szeretné, ha csapata a hátralévő összes meccsét megnyerné.
- Nagyon fontos három pontot szereztünk, muszáj volt visszarázódni a bajnoki ritmusba, hiszen többen válogatott mérkőzéseket játszottunk. Még nem vagyunk bajnokok, a következő hét meccs mindegyikét meg kell nyernünk. Most tettük meg az első lépést a bajnokság hajrájában. Remek passzt kaptam Lovrencsicstől, próbáltam jól helyezkedni az ötösön belül. A második félidőben jobban játszottunk, a mi akaratunk érvényesült, ők hosszú labdákkal próbálkoztak. Voltak lehetőségeink, hogy növeljük az előnyünket. Boldog vagyok a győzelem miatt és annak is örülök, hogy az én találatommal sikerült eldöntenünk a három pont sorsát – mondta a Fradi fehérorosz támadója.
Nézd meg Sihnevich gólját!
Átigazolások
ETO
Újabb Umathum
Az U17-es csapat alapembere, a rendszeresen a felnőttekkel edző, mindössze 14 éves Umathum Roland profi szerződést írt alá. Ezzel testvére, Ádám nyomdokaiba lépett.
Csákvár
Barkóczival szakítottak
Közös megegyezéssel szerződést bontottak a nyáron érkezett Barkóczi Benedekkel, aki egy MK-mérkőzésen és csereként egy bajnoki összecsapáson lépett pályára.
Celtic
Keane még várhat
A Celtic vezetősége kiállt Martin O'Neill mellett, és a jelenlegi edzővel folytatják a szezont, így Robbie Keane-nek még várnia kell.