NB I: Waltner új csatára rögtön betalált, győzelem a Vidi ellen

Győzelemmel kezdett a Paks az új NB I-es idényben, Waltner Róbert csapata 2-0-ra verte hazai pályán a MOL Fehérvárt.
Dudás Gábor 2022. július 31., vasárnap 19:52
Győzelemmel kezdett a Paks az új NB I-es idényben, Waltner Róbert csapata 2-0-ra verte hazai pályán a MOL Fehérvárt.
Szerző: Dudás Gábor 2022. július 31., vasárnap 19:52

I. félidő:

Az európai kupatovábbjutás után lévő Vidi kezdett veszélyesebben, különösen Kodro volt elemében, aki allig pár perc alatt kétszer is betalálhatott volna fejjel a paksi kapuba.

Az első negyedóra után azonban a házigazda is belendült, Balogh lövése már kis híján a bal alsóban kötött ki, majd Haraszti kísérleténél Kovács volt a helyén, hogy aztán Fiola mentsen nagyot a nyáron igazolt Varga elől. A félidő derekától fölénybe kerülő tolnaiak kapuja egyszer került még igazán veszélybe a félidőben, a 31. percben, ekkor Zivzivadze 15 méteres lövését paskolta ki a jobb alsóból Nagy kapus.

A 41. percben viszont jött a paksiak vezető találata. Letámadta ellenfelét, majd gyors akciót vezetett a Paks: Haraszti előzte meg Heistert, majd szépen indította az "Ádám Martin-utódot", azaz Vargát, aki egy csellel a kapust is becsapta, majd a hálóba lőtt (1-0). Ennyi volt a félidei állás.

II. félidő:

A szünet után azonban nem kellett már sokáig várni az újabb gólra. Az 51. percben egy gyors, rövidpasszos akció végén Bőle készítette le a labdát Windeckernek, aki egy csel után, 10 méterről a kapuba lőtt. Az esetet a VAR is vizsgálta egy lesgyanús helyzet miatt, de végül megadták a második paksi gólt (2-0).

A félidő közepén a paksi színekben tétmeccsen bemutatkozó Kádár blokkolt nagyot Kodro lövésénél, tíz perccel később a Vidi-kapunál pedig Haraszti 14 méteres kísérlete volt kis híján pontos. Próbálta beszorítani ellenfelét a Fehérvár, de csak átmenetileg tudott ellenfele fölé nőni a mezőnyben, összességében a hazaiak magabiztosan őrizték kapujukat a gólveszélytől.

Michael Boris a nigériai Funshót is bedobta a hajrára, ami kis híján sikeres húzásnak is bizonyult, hiszen a 79. percben a légiós majdnem a kapuba fejelt. Öt perccel később már Nagynak is közbe kellett avatkoznia, Zivzivadze 15 méteres löketét tolta ki egy robinzonáddal.

A 86. percben jött a paksi meccslabda, Szabó hosszú indítása után a csereként beállt Sajbán 14 méterről, centikkel lőtt a bal sarok mellé. Ez is belefért azonban Waltner Róbert csapatának, amely egy kisebb közjátékot is hozó meccsen - a végén Fiola és Nagy Richárd kapott össze a pályán -, összességében megérdemelten győzte le a MOL Fehérvárt.

OTP Bank Liga, 1. forduló:

Paksi FC - MOL Fehérvár FC 2-0 (Varga B. 41., Windecker 51.)

Paks: Nagy G. - Vas (Osváth, 70.), Lenzsér, Kádár, Szabó J. - Windecker (Gyurkits, 87.), Balogh - Bőle (Sajbán, 70.), Haraszti (Papp K., 81.), Szabó B. (Nagy R., 70.) - Varga B.

Fehérvár: Kovács D. - Nego, Fiola, Serafimov, Heister (Hangya, 60.) - Shabanov, Makarenko, Pinto - Dárdai (Funsho, 74.), Kodro, Zivzivadze

Korábban:

Kisvárda - DVSC 2-2

Később:

20:30: Ferencváros - Puskás Akadémia

Neked ajánljuk
Átigazolások
Fehérvár FC
Megvan az új vezetőedző
Ahogyan azt előre jeleztük, Bartosz Grzelak távozását követően Pető Tamás vette át a Fehérvár irányítását.
Vasas
Kapust igazoltak
A 23 éves Kiss Ágoston az előző szezonban a kieső Tiszakécskét erősítette, de a WYSCOUT adatai alapján ő volt a másodosztály legjobb kapusa.
Újpest/Fehérvár
Bartosz Grzelak
A Csakfoci korábbi hírének megfelelően Bartosz Grzelak távozott a Viditől és az Újpest vezetőedzője lett.
Tovább az összes átigazoláshoz