Elhunyt a Vidi és az ETO korábbi válogatott kapusa

66 évesen, gyógyíthatatlan betegségben hunyt el az egykori kiváló kapus.
Privacsek András 2017. július 1., szombat 14:26
66 évesen, gyógyíthatatlan betegségben hunyt el az egykori kiváló kapus.
Szerző: Privacsek András 2017. július 1., szombat 14:26

Június 30-án pénteken, 66 évesen a győri kórházban elhunyt a Videoton korábbi kapusa, Kovács László - írja a vidi.hu.

A Vidi történetének negyedik válogatott játékosa 20 éves koráig játszott szülővárosa akkoriban remekül szereplő csapatában, a Tatabányai Bányászban, de ő maga az élvonalban nem debütálhatott. Egy katonai szolgálattal töltött, Honvéd Rákóczis évet követően igazolt Fehérvárra és azonnal Tímár Mihály utódja lett: első idényében 18 mérkőzésen játszott, 1979-ig pedig folyamatosan minimum 28 mérkőzés jutott neki, bajnoki ezüstérmet nyert 1976-ban.

12-szer szerepelt a válogatottban

1981-1985 között az ETO-ban védett, ahol két bajnoki címet is szerzett. Játszott Békéscsabán és Siófokon is, karrierjét Burgenlandban, a SC Forchtenstein csapatánál fejezte be.

A válogatottban 1975-ben debütált, 1977-ig összesen 12-szer játszott, 1983-ban az olimpiai selejtezőkre is őt hívták meg, valamint ott volt az 1978-as világbajnokságon is, bár pályára nem lépett.

Később kapusedzőként dolgozott, 2008-ban a Pápa vezetőedzőjévé is kinevezték. 2016-tól a Budaörsnél vállalt munkát.

Nyugodjon békében Kovács László!

Átigazolások
Topolya
Szivics irányíthat
Szerb lapértesülések szerint az élvonalbeli Topolya új vezetőedzőt nevez ki Szivics Tomiszláv személyében.
Ferencváros
Legendát válthat Keane
Martin O’Neill szerint Robbie Keane minden adottsággal rendelkezik ahhoz, hogy a skót Celtic következő vezetőedzője legyen.
Légiósok
Keresztes maradna a briteknél
A továbbiakban is Nagy-Britanniában szeretne futballozni Keresztes Krisztián, a Dundee United középhátvédje.
Tovább az összes átigazoláshoz