1-2 éven belül válogatott lenne a Vidi új igazolása: "Az én játékom nem a cselezésről híres, mégis..."

Messi és Neymar játékát nézi a legszívesebben a MOL Fehérvár FC új igazolása, Szendrei Norbert, akinek az álma, hogy bemutatkozhasson a felnőtt válogatottban.
Csakfoci Admin 2021. július 25., vasárnap 10:41
Messi és Neymar játékát nézi a legszívesebben a MOL Fehérvár FC új igazolása, Szendrei Norbert, akinek az álma, hogy bemutatkozhasson a felnőtt válogatottban.
Szerző: Csakfoci Admin 2021. július 25., vasárnap 10:41

Hétfőn honlapunkon is beszámoltunk róla, hogy korábbi értesüléseinknek megfelelően a MOL Fehérvár FC leigazolta a Budapest Honvéd saját nevelésű játékosát, Szendrei Norbertet.

- A Magyar Kupa-győzelem a Budapest Honvéddal az, amit eddigi karrierem legnagyobb sikerének tartok, a másik pedig az első NB I-es bajnokim, amelyet épp a Vidi ellen játszottam - igaz, akkor kikaptunk, de az első NB I-es meccsét sosem felejti el az ember - nyilatkozta a 21 éves, utánpótlás-válogatott Szendrei a molfehervarfc.hu-nak.

Emellett büszke vagyok arra, hogy az utánpótlás-válogatottakban is szerepelhettem, természetesen nagy álmom, hogy egyszer a felnőtt nemzeti csapatban is bemutatkozhassak.

A fiatal középpályás arról is beszélt, hogy kiknek a játékára néz fel igazán.

- Kisgyerekként Ronaldinho és Thierry Henry voltak a kedvenceim, a maiak közül pedig Messi és Neymar játékát szeretem nézni. Az én játékom nem a cselezésről híres, ennek ellenére mégis a jól cselező futballisták játékát kedvelem a legjobban, akik képesek látványos megoldásokra. 

Szendrei Norbert a céljairól is nyilatkozott a klubhonlapnak.

Egyéni célként azt tűztem ki magam elé, hogy egyenletesen olyan jó teljesítményt nyújtsak a Vidiben, hogy a következő 1-2 évben reális esélyem legyen arra, hogy bemutatkozhassak a felnőtt válogatottban.

Tudom, hogy ehhez kiemelkedően kell teljesítenem, hiszen nagyon erős a mostani felnőtt válogatottunk. Csapatszinten pedig természetesen szeretnék minél nagyobb sikerek részese lenni.

Neked ajánljuk
Átigazolások
Fradi
Kongói csatár jön?
Franciaországban arról írnak, hogy a Partizani Tirana támadója, Archange Bintsouka érdekelheti az FTC-t. Az ulloi129.hu szerint a játékost valóban ismerik az Üllői úton.
Nyíregyháza
Nem lesz nagy mozgás
"Lesz valamennyi változás a keretben, de nem sok" - fogalmazott Révész Bálint tulajdonos a szon.hu cikke szerint.
Légiósok
Callum Styles
Napokon belül döntést hozhatnak a Sunderlandnél a magyar válogatott Callum Stylesról.
Tovább az összes átigazoláshoz