Pontes a legeredménytelenebb külföldi edző idén az NB I-ben

Továbbra sem megy a Lokinak Leonel Pontessel: 14 mérkőzésből mindössze hármat nyertek meg a portugállal.
Privacsek András 2016. december 4., vasárnap 8:59
Továbbra sem megy a Lokinak Leonel Pontessel: 14 mérkőzésből mindössze hármat nyertek meg a portugállal.
Szerző: Privacsek András 2016. december 4., vasárnap 8:59

Leonel Pontes az 5. fordulóban vette át a Debrecen irányítását. A szezont még Kondás Elemérrel kezdte a csapat (egy döntetlen, egy vereség), majd a DVSC korábbi sikeredzője, Herczeg András ugrott be két találkozó erejéig (két győzelem).  

A portugál szakembertől mindenki azt várta, hogy az érkezésével újra élcsapat lesz a Debrecen, ehhez képest a 18. forduló után mindössze két pontra áll a kiesőhelytől.  Csupán az utolsó és utolsó előtti helyen álló Gyirmótot és Diósgyőrt, valamint az Újpestet tudta eddig legyőzni a Debrecen Pontes irányításával.

 

Pontes bajnoki mérkőzései az NB I-ben:

MTK 1-1 (o)
Haladás 0-1 (o)
Videoton 1-5 (i)
Újpest 2-1 (o)
FTC 1-3 (i) 
Honvéd 0-1 (o)
DVTK 3-1 (i)
Paks 1-1 (i)
Vasas 1-2 (o)
Gyirmót 2-1 (i)
Mezőkövesd 0-0 (o)
MTK 1-1 (i)
Haladás 0-1 (i)
Videoton 0-1 (o)

 

Az NB I-ben dolgozó külföldi edzők mutatói az idei szezonban:

1. Michael Oenning (Vasas) 63%

2. Henning Berg (Videoton) 61%

3. Marco Rossi (Honvéd) 57%

4. Thomas Doll (FTC) 54%

5. Nebojsa Vignjevics (Újpest) 44%

6. Leonel Pontes (DVSC) 31%

 

Az NB I állása - itt!

 

 
Átigazolások
ETO
Profi szerződés
Szarka Bulcsú a törökországi edzőtáborban is jó benyomást tett a győri szakmai stábra, nemrég pedig profi szerződést kötött az ETO-val.  
ZTE
Végleg aláírt a brazil
A brazil Maxsuell Alegria kivásárlási opcióját is érvényesítette a zalai klub, így végleg az NB I-es csapaté lett a 22 éves szélső.
NB II
Márton visszatért
A csakfoci.hu információi szerint ismét aktívan dolgozik a magyar futballban Márton Gábor.
Tovább az összes átigazoláshoz