Nagyot küzdött a Haladás első győzelméért, nehéz helyzetben a Loki

Williams 3. percben szerzett gólja győzelmet ért a Haladásnak, amely nagyot küzdött, és akár több találattal is nyerhetett volna, míg a Debrecen Sós nagy lövésén kívül nem tudott helyzetet kialakítani.
Csakfoci Admin 2017. július 22., szombat 22:23
Williams 3. percben szerzett gólja győzelmet ért a Haladásnak, amely nagyot küzdött, és akár több találattal is nyerhetett volna, míg a Debrecen Sós nagy lövésén kívül nem tudott helyzetet kialakítani.
Szerző: Csakfoci Admin 2017. július 22., szombat 22:23

Haladás - DVSC 1-0 (Williams 3.)

Két, az első fordulóban egyaránt veszítő együttes csapott össze szombat este az NB I 2. fordulójában, a Haladásnak és a Debrecennek egyaránt nagyon fontos lett volna a három pont megszerzése.

Remekül kezdett a Mészöly Géza irányította hazai gárda, már a 3. percben vezetéshez jutottak:  Williams kapásból lőtt el 17 méterről egy labdát, Mészároson egy picit irányt változtatott, ez pedig meglepte Nagy Sándort, így nem tudta védeni (1-0). Vezető gólja után is támadásban maradt a soproni "albérletében" játszó Haladás, amely gyakorlatilag végigtámadta az első félidőt, Nagy Sándornak nagyon kellett figyelnie, míg elöl nagyon súlytalan volt a Loki.

A fordulást követően Király bravúrjára volt szükség Sós lövésénél, hogy ne egyenlítsenek a vendégek, pár perccel később viszont Medgyes kapufájánál könnyen megduplázhatta volna előnyét a Haladás. Nagy kapus jól élt a játékkal, többször is kifutva mentett a csatárok elől, s bár voltak ekkor már a Debrecennek is lehetőségei, elég sebezhetőnek tűnt a védelmük. Többször alakultak ki kavarodások a tizenhatosokon belül, Medgyesnek is több lehetősége volt a gólszerzésre. Az utolsó húsz percre aztán kezdte átvenni a játék irányítását Herczeg András együttese, de ez csak rövid ideig tartott, továbbá meddőnek bizonyult, hiszen Williams révén a hazaiak lőhettek volna újabb gólt, ha Nagy Sándor nem védett volna ismét bravúrral.

A Haladás megérdemelten nyert, hiszen nagyot küzdöttek a hazaiak ezért s sikerért, a Debrecen pedig két forduló után pont nélkül áll, és ha nem fejlődik komolyan, akkor nehéz idény várhat rá.

Neked ajánljuk
Átigazolások
Zalaegerszeg
Két játékos érkezett
Hivatalosan is bejelentette az NB I-ben szereplő Zalaegerszeg Hugo Gil Lins de Oliveira és David Leonardy érkezését. A két játékos elsősorban a ZTE második csapatában kap majd lehetőséget.
Vidi
Profi szerződés
A 15 esztendős Berekméri-Szigeti Ákos a Főnix-Gold FC-től igazolt át a Videoton FC Fehérvárhoz, illetve meg is kötötték vele élete első profi szerződését.  
ZTE
Fiatal érkező
Sokoldalú, fiatal játékos a ZTE-nél: Bodnár Gergő kék-fehérben folytatja karrierjét.
Tovább az összes átigazoláshoz