Koronavírus: A DVSC játékosai két és fél millió forinttal segítettek a rászorulókon

A DVSC labdarúgói Tőzsér Dániel csapatkapitány vezetésével több mint két és fél millió forinttal támogatják a Városi Segélyalapot.
Csakfoci Admin 2020. április 18., szombat 9:53
A DVSC labdarúgói Tőzsér Dániel csapatkapitány vezetésével több mint két és fél millió forinttal támogatják a Városi Segélyalapot.
Szerző: Csakfoci Admin 2020. április 18., szombat 9:53

A koronavírus-járvány miatt sajnos rengeteg család került nehéz helyzetbe, így a DVSC csapatkapitánya, Tőzsér Dániel úgy döntött, játékostársaival együtt anyagi segítséget próbál nyújtani. A Loki labdarúgói több mint két és fél millió forintot gyűjtöttek össze, amelyet teljes egészében az imént említett családok kapnak meg - közölte a dvsc.hu.

Tőzsér Dániel úgy fogalmazott, ők is szeretnének segíteni a járvány miatt nehéz helyzetbe jutott debreceni családokon,

így a futballisták közösen 2 millió 550 ezer forintot utaltak át a Városi Segélyalapba.

Mint mondta, mindenki csatlakozhatott a kezdeményezéshez, az összes játékos, az utánpótláskorúaktól kezdve. A csapatkapitány bízik benne, hogy mihamarabb véget ér a járvány, és újra a stadionban találkozhatnak majd a debreceni szurkolókkal.

Olvastad már?
A hivatkozás nem elérhető
404 Not Found
Elolvasom
Neked ajánljuk
Átigazolások
KBSC
Kölcsönadták a fiatalt
A júniusban a Diósgyőrtől érkezett 18 éves védő, Szalai Bence az NB III-as Dorognál folytatja kölcsönben.
Fradi
Traoré eligazolt
Az FTC bejelentette Adama Traoré távozását. A mali válogatott támadó már alá is írt új csapatában, a török Genclerbirligiben, amely 2+1 évre szerezte őt meg.
DVSC
Két légiós távozik
A DVSC két játékos, Neven Djurasek és Jorgo Pellumbi távozását is bejelentette. Előbbinek már az új csapata is megvan, a bosnyák bajnok Zrinjski Mostarnál folytatja.
Tovább az összes átigazoláshoz