Kondás: "Az ellenfél túlment az egészséges agresszivitás határán"

Elégedett a Loki szakvezetője az 5-0 után, azzal már kevésbé, ahogy a San Marino-i rivális a hajrában játszott.
Dudás Gábor 2016. július 1., péntek 10:20
Elégedett a Loki szakvezetője az 5-0 után, azzal már kevésbé, ahogy a San Marino-i rivális a hajrában játszott.
Szerző: Dudás Gábor 2016. július 1., péntek 10:20

Kiütéses, 5-0-s győzelmet aratott a DVSC-TEVA San Marinóban, az Európa-liga első selejtezőfordulójának első mérkőzésén. A találkozót követően Kondás Elemér vezetőedző értékelt.

- A két csapat között volt ennyi különbség, viszont ezt a pályán is mindig meg kellett mutatni – fogalmazott a Loki szakvezetője a dvsc.hu oldalán. - A fiúk nagyon jól futballoztak, elégedett vagyok a teljesítményükkel, hozzáállásukkal, az utolsó percben is mentek, mert szerettek volna még gólt szerezni. A cserék is hozzátettek a játékhoz. Szép akciókat sikerült vezetnünk, volt például olyan, amit gyakoroltunk a héten, és abból szereztük gólt. Még maradt is a csapatban néhány találat. Az ellenfélnek volt egy-két kontrája, ami veszélyesnek bizonyult, ezekre figyelni kell a jövőben. Radosevicnek egyetlen alkalommal akadt dolga, akkor bravúrra volt szüksége. Az ilyen mérkőzésen előfordul, hogy csak egyszer kell védeni, a kapus azonban ragyogóan megoldotta. A végén vigyázni kellett, hogy nehogy megsérüljön valaki, mert az ellenfél túlment az egészséges agresszivitás határán. Az eredmény önmagáért beszél, mindenkivel elégedett vagyok. (…) a biztos előny tudatában leállhatunk volna, de nem tettük, hanem arra törekedtünk, hogy még több gólt rúgjunk. Ezt szeretnénk a hazai mérkőzésen is - tette hozzá. 

Átigazolások
Budafok / Paks
Az NB I-ből erősítettek
Az NB II-es klubnál folytatja pályafutását a 23 éves balhátvéd, Debreceni Zalán, aki a Paks csapatától igazoltak le hosszabb távú szerződéssel.
Légiósok
Csoboth bont és feljelent
Egyoldalúan (kölcsön)szerződést bont a török Genclerbirligi csapatával a magyar válogatott Csoboth Kevin.
Ferencváros
Három rivális a védő ügyében
Az FTC mellett a belga Gent, az 1 millió eurót ajánló török Kasimpasa és az amerikai Columbus Crew is bejelentkezett Abdullah Iqbalért, a svéd Malmö 23 éves pakisztáni védőjéért. (voetbalnieuws.be)
Tovább az összes átigazoláshoz