Herczeg: „Intelligens emberekből állt össze a Loki” – egy eltiltás miatt aggódik

Herczeg András szerint meglepetés a Debrecen szereplése, a Loki vezetőedzője abban bízik, hogy a bajnokságban megtartják a harmadik helyet a szezon végéig.
Privacsek András 2017. december 19., kedd 12:31
Herczeg András szerint meglepetés a Debrecen szereplése, a Loki vezetőedzője abban bízik, hogy a bajnokságban megtartják a harmadik helyet a szezon végéig.
Szerző: Privacsek András 2017. december 19., kedd 12:31

- Kellemes meglepetés mindenki számára a szereplésünk, és úgy érzem, játékban is sokat léptünk előre – kezdte Herczeg András a dvsc.hu-nak. - Öröm számomra, hogy a visszajelzések alapján a hazai mérkőzések után általában elégedetten mentek haza a szurkolók. Ki kell emelnem, hogy nagyon intelligens emberekből álló csapat jött össze. A labdarúgók a mérkőzéseken belül nagyon jól reagáltak a különböző játékhelyzet változásokhoz, felállási formákhoz. Egységes, jó szellemiségű gárda alakult ki, ami elengedhetetlen a jó szerepléshez. Az is sokat elárul a csapat szerepléséről, hogy a Ferencváros és a Videoton után a legtöbb gólt rúgtuk és a legkevesebbet kaptuk.

A vezetőedző beszélt arról is, hogy mi a terve tavaszra.

- Jó lenne megtartani ezt a pozíciót, és a Magyar Kupában minél tovább menni, viszont azt látni kell, hogy nagyon komoly riválisok vannak, hiszen a Honvéd, az Újpest, a Diósgyőr, a Vasas, a Paks szintén a dobogón szeretne végezni, és jól teljesíteni a kupában, tehát nagy versenyfutás lesz. A legutóbbi mérkőzésen sajnos két játékosunkat, Ferenczi Jánost és Aleksandar Jovanovicot kiállították, nélkülük kell kezdeni a tavaszi szezont. Főleg utóbbi játékos négymeccses eltiltása nagy érvágás. Fontos lesz, miként tudjuk megoldani a kiesett labdarúgók helyettesítését, illetve az is lényeges, hogy ne legyenek eltiltottjaink, illetve a sérülések is elkerüljenek bennünket, hiszen ez is befolyásolhatja egy gárda szereplését. Remélem, sikeresen alakul a tavasz is, és az idény végén a drukkerek büszkék lehetnek a csapatra.

Átigazolások
Visszavonulás
Márkus Attila
Bejelentette visszavonulását Márkus Attila, a Nyíregyháza, a Mezőkövesd és a Békéscsaba korábbi futballistája.
Légiósok
Szabó Levente
Görögországból, Lengyelországból és az NB I-ből is érdeklődnek a német másodosztályban szereplő Eintracht Braunschweig 26 éves magyar csatára, Szabó Levente iránt. (nso.hu)
Arad
Tordai érkezett
Új kapus leigazolását jelentette be csütörtök délután az UTA: Tordai Árpád egy évre szóló, adott esetben meghosszabbítható megállapodást kötött az élvonalbeli aradi futballcsapattal.
Tovább az összes átigazoláshoz