Most már hivatalos: Először áll légiósnak a magyar válogatott szélső – a Közel-Keleten folytatja

Igaznak bizonyultak a korábbi török sajtóhírek miszerint, a török élvonalbeli Kasimpasa csapatában folytatja pályafutását az NB II-ben szereplő DVSC válogatott szélsője, Varga Kevin.
Csakfoci Admin 2020. szeptember 2., szerda 12:40
Igaznak bizonyultak a korábbi török sajtóhírek miszerint, a török élvonalbeli Kasimpasa csapatában folytatja pályafutását az NB II-ben szereplő DVSC válogatott szélsője, Varga Kevin.
Szerző: Csakfoci Admin 2020. szeptember 2., szerda 12:40

Először áll légiósnak az NB II-ben szereplő Debreceni VSC saját nevelésű szélsője, Varga Kevin. A török fanatik.com.tr és a turktime.com értesülései szerint a 24 éves a Kasimpasa csapatához igazolt, amely az előző idényben a 10. helyen végzett a török élvonalban.

A törökök úgy tudják Varga átigazolása megtörtént, és négy évre szóló szerződést írt alá az isztambuli együttessel.

Varga 2017 augusztusában egy Vasas elleni bajnokin mutatkozott be az élvonalban. A debütálása nem is sikerülhetett volna jobban, hisz első mérkőzésén azonnal gólt szerzett. Az egész szezon során fontos találatokkal vette ki részét, melynek köszönhetően a bajnokság végén „Az év felfedezettjének” választották. Alapembere volt a hajdúsági együttesnek, sőt Georges Leekens szövetségi kapitány irányítása alatt a felnőtt válogatottban is bemutatkozhatott az Ausztrália elleni felkészülési mérkőzésen. A Kukësi elleni Európa-liga párharcban is nagy szerepe volt, hogy túljutottunk az albánokon, ugyanis a hazai mérkőzésen duplázni tudott a Nagyerdei Stadionban.

A mögöttünk hagyott NB I-es kiírásban is a DVSC egyik húzóembere volt, ám a 4 gólja és a 11 gólpassza is kevés volt ahhoz, hogy bennmaradjon a Loki. Összesen 113 tétmérkőzésen lépett pályára, ezeken 12 gólt szerzett.

FRISSÍTÉS: Nem sokkal a hírünk megjelenése után a klub a hivatalos honlapján jelentette be, hogy Varga Kevin távozott a klubtól. A DVSC pedig jelentős bevételhez jut, hiszen a középpályásért 850 ezer eurót fizet a török klub, amely ha tovább értékesíti a futballistát, abból a Loki is részesül.

Neked ajánljuk
Átigazolások
Újpest
Lőw Zsolt, Szalai Ádám
Sajtóhírek szerint Szalai Ádám nemet mondott az Újpest sportigazgatói pozíciójára. A lila-fehérek felvették a kapcsolatot Lőw Zsolttal is, aki azonban nem edzőként segítene.
Légiósok
Szalai Attila
A Kicker szerint a Hoffenheim sportigazgatója az olyan "átigazolási mellényúlások" miatt távozhat, mint például Szalai Attila, Mërgim Berisha és Anton Stach.
Nyíregyháza
Révész Bálint
A klubtulajdonos az erősítési tervekről is beszélt a csakfoci.hu-nak.
Tovább az összes átigazoláshoz