DVSC: Válogatott támadót igazoltak – hivatalos

A DVSC hivatalos honlapján jelentette be, hogy Tunde Adenijivel egy plusz két évre szóló szerződést kötött a klub.
Csakfoci Admin 2019. július 30., kedd 15:11
A DVSC hivatalos honlapján jelentette be, hogy Tunde Adenijivel egy plusz két évre szóló szerződést kötött a klub.
Szerző: Csakfoci Admin 2019. július 30., kedd 15:11

A csakfoci.hu hétfőn számolt be arról, hogy hivatalos bejelentést egyelőre még nem tett a Debreceni VSC, ám a Transfermarkt adatbázisa szerint már aláírt a hajdúságiakhoz a 23 éves nigériai válogatott támadó, Tunde Adeniji.

A hajdúságiak próbajátékosa korábban már pályára lépett a Kazincbarcika elleni felkészülési mérkőzésen. Érdekesség, hogy a Torino elleni EL-selejtező visszavágójára készülő keretben is szerepel a neve az UEFA honlapján.

Adeniji szerződtetését kedden kora délután hivatalosan is bejelentette a DVSC - közleményük szerint egy plusz két évre szóló szerződést kötött az új klubjával.

A 185 centi magas, 23 éves csatár hazájában, a Sunshine Starsban kezdte a pályafutását, megfordult a bolgár élvonalban szereplő Levszki Szófia együttesében, ahol másfél szezon alatt 57 tétmérkőzésen lépett pályára és 9 gólt lőtt. Ezt követően a kazah Atirau-hoz igazolt, ahol 30 bajnokin 8 találatot szerzett. Legutóbb a kuvaiti Al-Nasr csapatának játékosa volt, melynek színeiben 5 mérkőzésen 3 gólt szerzett.

Olvastad már?
A Loki Kazahsztánból igazolhat jól ismert támadót - hazai átigazolási hírek
A csakfoci.hu legkedveltebb rovatában ismét az NB I, az NB II és légiósainkat érintő piaci híreket gyűjtjük egy csokorba Nektek. Cikkünk folyamatosan frissül. Nézz vissza naponta többször is!
Elolvasom
Neked ajánljuk
Átigazolások
Ferencváros
Fejlemények Abu Fani ügyében
Egy izraeli portál szerint a Fradi kész kompromisszumot kötni Mohammed Abu Fani árát illetően, a középpályásért pedig új országból érdeklődnek.
KBSC
Kölcsönadták a fiatalt
A júniusban a Diósgyőrtől érkezett 18 éves védő, Szalai Bence az NB III-as Dorognál folytatja kölcsönben.
Fradi
Traoré eligazolt
Az FTC bejelentette Adama Traoré távozását. A mali válogatott támadó már alá is írt új csapatában, a török Genclerbirligiben, amely 2+1 évre szerezte őt meg.
Tovább az összes átigazoláshoz