A klubvezetés a szakmai stábbal közösen döntött úgy, hogy ne éljenek a plusz féléves időtartammal.
A DVSC hivatalos honlapján közölte, hogy távozik a csapattól a 81-szeres szlovák válogatott Róbert Vittek. A játékos október 5-én érkezett a Lokihoz, így kicsit több mint két hónap után máris távozott Magyarországról.
A szezon közben érkezett 34 éves csatárnak fél plusz fél évre szóló szerződése volt a DVSC-vel. A klubvezetés a szakmai stábbal együtt döntött úgy, hogy nem él a plusz féléves időtartam lehetőségével.
Róbert Vittek az őszi szezonban nyolc bajnoki mérkőzésen lépett pályára, és két gólt szerzett.
A szlovák játékos már a második labdarúgó, aki ezekben a napokban hagyta el Debrecent, Ivan Bobkóval december 9-én szakítottak a klubnál, ő a szezon elején érkezett szintén fél plusz féléves szerződéssel.
Átigazolások
DVTK
Távozott a fiatal
A DVTK 20 éves belső védője, Lichy Kristóf a spanyol Siello FC csapatához igazolt.
MTK
Edzőváltás
Megvan az NB I-es szezon első edzőváltása: Pinezits Máté távozott az MTK Budapest éléről.
Akhmat Grozny
Csercseszov távozott
Már nem Sztanyiszlav Csercseszov az Akhmat Grozny vezetőedzője.