Barcelonába szerződik a Loki tehetsége

A Debreceni Labdarúgó Akadémia U10-es csapatának játékosa, Szabó Csongor a Barcelona utánpótlásában folytatja pályafutását - adta hírül a dvsc.hu.
Mokány Lajos 2016. augusztus 24., szerda 10:34
A Debreceni Labdarúgó Akadémia U10-es csapatának játékosa, Szabó Csongor a Barcelona utánpótlásában folytatja pályafutását - adta hírül a dvsc.hu.
Szerző: Mokány Lajos 2016. augusztus 24., szerda 10:34

A 2006-ban született kisfiú több száz gyerekkel együtt vett részt egy válogatáson, ahol felfigyeltek rá, és megkapta a lehetőséget, hogy nyártól a világ egyik legerősebb csapatának utánpótlásában futballozhasson.

- Egy évvel ezelőtt elküldtük a videóját Barcelonába, és egy hónapon belül jött a válasz, hogy a következő, vagyis a 2016-ban esedékes válogatáson vegyünk részt. Áprilisban rendezték az első kört, kétszázötven gyerekből hívtak vissza negyvennyolcat a következő fordulóra, amelyen mi is érdekeltek voltunk. A második válogatás során már csak öt gyereket választottak ki, köztük a kisfiamat is, aki így nyártól a Barcelona U11-es csapatában futballozhat - mesélte a klub honlapjának Szabó-Csiszár Gabriella, a kisfiú édesanyja. 

{div class:widget-box}{module Lájkolj minket!}{/div}Csongor Barcelonába igazolása azzal jár, hogy a családnak is a katalán városba kell költöznie, ráadásul a költségeket maguk állják. Az apuka a vállalkozás miatt ingázik majd a két ország között, de az anyuka végig Csongorral lesz, mint ahogy a kisfiú 13 éves nővére is.
- Mindketten Barcelonában járnak majd iskolába. Sikerült olyan intézményt találnunk, ahol egy helyen tanulhatnak, csak Csongor az általános iskolába jár majd, míg nővére a középiskolában folytatja. Két nyelvet kötelező lesz nekik tanulni, a katalánt és a spanyolt. Mindkét gyerek külön kap egy-egy tanárt, aki napi szinten foglalkozik velük, hogy minél hamarabb elsajátítsák a két nyelvet. A klubnál egyébként mindenki katalánul beszél, és ezt várják el az ott futballozó gyerekektől is - tette hozzá az édesanya.

Átigazolások
Légiósok
Yaakobishvili újra klubot vált
Spanyol sajtóértesülések szerint ezúttal a Teneriféhez fogja kölcsönadni Yaakobishvili Antalt a Girona.
Újpest
Frankfurti játékos is képben?
Az Újpest több külföldön futballozó magyart is figyelemmel kísér és a kiszemeltek között szerepelhet az Eintracht Frankfurt 19 éves középpályása, Fenyő Noah is. (Öltözőn túl)
Visszavonulás
Márkus Attila
Bejelentette visszavonulását Márkus Attila, a Nyíregyháza, a Mezőkövesd és a Békéscsaba korábbi futballistája.
Tovább az összes átigazoláshoz