Bódog a diósgyőri büntetésről: "A csapatot sokkolta"

A DVTK vezetőedzője szerint jobb csapatuk van, mint a Puskásnak, és biztos benne, hogy hétvégén már sikerül nyerniük.
Budai László 2018. április 20., péntek 12:05
A DVTK vezetőedzője szerint jobb csapatuk van, mint a Puskásnak, és biztos benne, hogy hétvégén már sikerül nyerniük.
Szerző: Budai László 2018. április 20., péntek 12:05

Öt nyeretlen mérkőzés (3 döntetlen, 2 vereség) után fogadja a Diósgyőr a Puskás Akadémiát az NB I-ben. Bódog Tamás szerint most már semmilyen kifogás nem fogadható el a csapattól.

Teljesen mindegy, mit mondok. Nem beszélni kell, hanem cselekedni, úgyhogy itt az ideje, hogy behúzzuk a mérkőzést!

A lehetőség adott, nincs más hátra, csak előre. Persze balszerencsés, ha az utolsó két-három percben kapsz két 11-est, ha úgy érzed, hogy alakulhatott volna másképp is. Minden összejátszott ellenünk, de legfőképp magunkat kell okolni, hiszen megvolt a lehetőség, hogy ezeket a meccseket behúzzuk. Balszerencsére is lehet fogni, de nem csak arra, ez komplex – mondta Bódog a találkozó előtti sajtótájékoztatón, amelyből a DVTK TV közölt részleteket.

A tréner továbbra is bízik együttesében, és biztos a sikerben.

- Jó csapat a Puskás, de mögöttünk állnak, úgyhogy mi még jobb csapat vagyunk. A hétvégi mérkőzés lehetőséget ad arra, hogy eltávolodjunk tőlük. Nyerni kell és kész! Itt a lehetőség, hogy elinduljunk fölfelé, és nyerni is fogunk.

Bódog a játékosokra kiszabott büntetésről is beszélt. Mint ismert, a labdarúgóknak le kellett adniuk autójukat és félhavi fizetésük is bánta a rossz szereplést.

A csapatot sokkolta, de ha meglesz mögötte a teljesítmény, akkor minden visszazökkenhet a régi kerékvágásba. A játékosok előtt ott az esély, hogy kijavítsák a hibákat

- mondta az edző, az utóbbi nyilatkozatot az M4 Sport tette közzé szintén a sajtótájékoztatóról.

Átigazolások
ETO
Tóth Rajmund
A győri Tóth Rajmund iránt a német másodosztályból érdeklődnek - állítja a BILD.
Soroksár
Visszavonulás
Utolsó profi mérkőzését játszotta a hétvégén Korozmán Kevin.
ZTE
Magyar és nigériai érkező?
Németh Dániel (Videoton, érte Babos Bencét adhatják cserébe) mellett a 18. életévét júniusban betöltő, U20-as nigériai válogatott támadó, Tahir Maigana (Wireless FC) is érkezhet. (Nemzeti Sport)
Tovább az összes átigazoláshoz