Fotó: facebook.com/ScSoroksar
Utolsó profi mérkőzését játszotta a hétvégén Korozmán Kevin.
A sorozatos sérülések miatt Korozmán Kevin bejelentette, hogy befejezi aktív pályafutását. A támadó kilenc szezonon át volt az NB II-es Soroksár játékosa, ahol 193 mérkőzésen 35 gólt szerzett és 17 gólpasszt jegyzett.
Korábban a Ferencváros és a MTK Budapest színeiben is szerepelt, utóbbinál az NB I-ben is bemutatkozhatott. Az élvonalban összesen 19 mérkőzésen lépett pályára, ahol egy gólpasszig jutott.
A soroksáriak a bejelentő videóban elmondták, elképzelhető, hogy Holczer Ádámot is utoljára láthatták a pályán.
Olvastad már?
Gyökeres átalakulás Mezőkövesden: Az edző mellett a sportigazgatót is lecserélhetik
Csertői Aurél és Cseri Tamás helyét is más veheti át a klubnál.
Elolvasom
Átigazolások
Soroksár
Visszavonulás
Utolsó profi mérkőzését játszotta a hétvégén Korozmán Kevin.
ZTE
Magyar és nigériai érkező?
Németh Dániel (Videoton, érte Babos Bencét adhatják cserébe) mellett a 18. életévét júniusban betöltő, U20-as nigériai válogatott támadó, Tahir Maigana (Wireless FC) is érkezhet. (Nemzeti Sport)
Mezőkövesd
Új sportigazgató
Nemcsak a kispadon, hanem a sportigazgatói székben is csere történhet. A Csakfoci információi szerint Cseri Tamás helyét az a Koszta Péter veheti át, aki január óta szakmai tanácsadóként dolgozik a klubnál.