Fotó: molfehervarfc.hu

A Vidi válogatottja: "Arra számítunk, hogy a Fradi elfárad, ledolgozható a hátrányunk"

Emil Rockov szerint kudarc lenne számukra a második hely az NB I-ben és azon lesznek a tavasszal, hogy változtassanak a sorrenden.
Nyikes Zoltán 2021. január 5., kedd 14:20
Fotó: molfehervarfc.hu
Emil Rockov szerint kudarc lenne számukra a második hely az NB I-ben és azon lesznek a tavasszal, hogy változtassanak a sorrenden.
Szerző: Nyikes Zoltán 2021. január 5., kedd 14:20

Tavaly nyáron érkezett a szerb élvonalban szereplő Vojvodinától a MOL Fehérvár FC-hez az egyszeres szerb válogatott kapus, Emil Rockov, aki az őszi szezonban Kovácsik Ádám sérülését követően alapemberré vált és 12 NB I-es mérkőzésen lépett pályára. Az újvidéki születésű játékos a soccerbet.rs-nek adott interjújában beszélt a magyar bajnokság színvonaláról, arról, hogy mi fogadta a Vidinél és hogy mire számít a tavaszi folytatás során.

– Amikor idejöttem, tisztában voltam azzal, hova igazolok. A Fehérvár egy nagy klub, stabil és jelentős ambíciókkal rendelkezik. Minden évben harcban van a bajnoki címért, a Magyar Kupáért és legalább az Európa Ligáért, egy ilyen környezet megfelelő volt a számomra. Nem akartam elmenni olyan helyre, ahol nem játszanak olyan focit, ami nem versenyképes. Kovácsik Ádám a posztriválisom, aki nagyszerű kvalitásokkal rendelkezik és több éve számítanak rá itt, már bajnokságot és kupát is nyert a csapattal, illetve EL-tapasztalata is van.

Tisztában voltam a versenyhelyzettel, és hogy meg kell küzdenem az első számú kapus pozíciójáért. Az elején tudtam, hogy nem lesz esélyem azonnal bekerülni a kezdőcsapatba, de amikor megkaptam a lehetőséget, jól éltem vele.

Ezt követően Ádámnak lett egy súlyosabb térdsérülése, és amikor folyamatosan megkaptam a lehetőséget, a klubnál mindenki láthatta a kvalitásaimat és rájöttek, hogy nem tévedtek az igazolásommal – folytatta a magyarul is kiválóan beszélő Vidi-kapus.

A hálóőrt emlékeztették, hogy a nyáron kis híján összefutott a Vidi az előző klubjával, a Vojvodinával az EL-selejtezőben, de a vajdasági klubot végül kiütötte a Standard Liege, amely a fehérváriaknak is végállomást jelentett.

– Az egy nagyon érdekes párharc lett volna... Akkor még csak arra gondoltam, hogy vajon a kapuban fogok állni, vagy a kispadon fogok ülni, teljesen zavarban voltam. De most, hogy már vége a sorozatnak, örülök, hogy nem kerültünk össze ellenük. Ha mi jutottunk volna tovább, vagy ha ők vertek volna ki minket, akkor sem lett volna egyik sem egy win-win szituáció, sokkal inkább egy vereséggel ért volna fel, nem számít, hogyan végződött volna a párosítás.

Rockov a magyar bajnoksággal kapcsolatban elmondta, hogy magas színvonalú, és a szerb ligával ellentétben itt nincsenek nagy különbségek az élmezőnyben lévő csapatok és a többi együttes között.

– Itt egy olyan rendszert alakítottak ki, ami lehetővé teszi a külföldi játékosok szerződtetését, hiszen a kluboknak van pénzük megfizetni őket. Az elsőtől a 12. csapatig szinte mindenhol van külföldi játékos, akik a különbséget jelentik. Mindenki le tud győzni mindenkit, szinte minden körben van meglepetés, gyakran előfordul, hogy mi vagy a Fradi döntetlent játszik, esetleg a tabella negyedik helyezett csapata kikap az utolsótól. Ez is mutatja, hogy nagyon kicsi a különbség a klubok között. Jelenleg az éllovas mögött állunk, amely egy nagyon jó csapat, játszott a BL-főtáblán is és felvette a harcot a nagynevű ellenfelekkel szemben, és ez nem ment a bajnokság rovására sem.

A kilencpontos hátrány ledolgozható, hiszünk benne és arra számítunk, hogy ennyi tétmeccs után elfárad a Fradi.

Minden fordulóban történhet meglepetés, így sokkal keményebbek a felkészülések a hétvégi meccsekre, mint Szerbiában – folytatta a kapus.

Rockov az interjúban nem titkolta kivételes benyomásait az új klubjáról, ahol nap mint nap élvezi az egyre növekvő bizalmat.

– Új stadion épült itt, és túlzás nélkül mondhatom, hogy minden téren kivételes szintet üt meg a klub. A létesítmény új, a pályák és a körülmények nagyon jók, a klub anyagilag nagyon stabil. A klubban és környékén tartózkodó emberek elégedettek, és ez nagyon fontos a sikeres működéshez. Nagy ambícióink vannak, és most, amikor a második helyen állunk a Ferencváros mögött, akkor is erről az ambíciókról beszélünk.

A csapat nem akar második lenni. Ez kudarc lenne számunkra. Javítani kell a dolgokon és változtatni kell a tabellán kialakult sorrenden.

Az NB I-es ponthátrányt leszámítva a klub nagyon magas szinten van. Örülök, hogy tagja lehetek a Vidinek, főleg azért, mert úgy látom, hogy itt még tovább fejlődhetek a jövőben.

Neked ajánljuk
Átigazolások
Diósgyőr
Gera kipróbálná magát külföldön
Gera Dániel elmondta, ha rajta múlik, Magyarországon belül már nem szeretne váltani, külföldön viszont még kipróbálná magát. (M4 Sport)
DVSC
Máté Csaba marad
Máté Csaba vezetőedző menesztése egyelőre nincs napirenden - írja az Index, amely szerint pénzbüntetést azonban kaphat a csapat.
Légiósok
Kerkez nagy kérői
Három angol óriásklub is szívesen szerződtetné a Bournemouth védőjét, Milos Kerkezt a következő hónapokban.
Tovább az összes átigazoláshoz