A Fradi bombagóllal lökte az NB II felé az MTK-t - videó

A zöld-fehérek Varga R., Lovrencsics és Moutari találatával már az első félidőben 3-0-ra vezettek, az MTK csak szépíteni tudott.
Budai László 2017. május 6., szombat 20:22
A zöld-fehérek Varga R., Lovrencsics és Moutari találatával már az első félidőben 3-0-ra vezettek, az MTK csak szépíteni tudott.
Szerző: Budai László 2017. május 6., szombat 20:22

Régen látott magabiztos játékkal rukkolt ki a Fradi az örökrangadó első mérkőzésén. A zöld-fehérek egy szép akció végén Varga 9. percben szerzett fejesgóljával meg is szerezték a vezetést. Húsz perccel később pedig Lovrencsics lőtt hatalmas gólt: a szélső Bognártól kapott lőtt passzt a baloldalról, majd úgy 25 méterről, kapásból óriási gólt lőtt a léc alá. Itt pedig még nem volt vége, a játékrész utolsó pillanatában Gera adott be jobbról, az érkező Moutari az ötösről, combbal talált a kapuba (0-3).

A második játékrészben túl sok helyzet nem volt. A Fradi szinte végig birtokolta a labdát, és háromgólos előnye birtokában könnyedén elpasszolgatott. Az MTK nem tudott, sőt, néha érthetetlen módon úgy tűnt, mintha nem is nagyon akart volna tenni ez ellen. Ennek ellenére a hazaik mégis szépíteni tudtak, ehhez egy jó Kanta-passz és egy Ramos-emelés kellett. A zöld-fehérek így is simán, 3-1-re nyertek, és megelőzték a Vasast, ezzel újra ott vannak a dobogón.

ÍGY ÁLL AZ NB I - TABELLA

MTK-FTC 1-3 (Ramos 80., ill. Varga R. 10., Lovrencsics 31., Moutari 45.)

Lovrencsics bombagólja…

Neked ajánljuk
Átigazolások
Légiósok
Ez várhat Lisztesre
Idősebb Lisztes Kriszitán elmondta, a fiát egyelőre sehova nem adják kölcsön. A Frankfurt az USA-ban is túrázik majd nyáron, az amerikai vízumot pedig már kiváltották a támadó számára.
Puskás Akadémia
Bejelentés Hornyákról
Péntek délelőtt a felcsúti klub a hivatalos oldalán jelentette be, hogy Hornyák Zsolt vezetőedző 2027 nyaráig meghosszabbította idén júniusban lejáró szerződését.
Gyirmót
Távozhat a kétméteres csatár
A 20 éves ukrán csatár, Oleksandr Pyshchur 26 tétmeccsen 8 gólnál és 4 asszisztnál jár a mostani idényben. A Kisalföld úgy tudja, több NB I-es klub is érdeklődik a gyirmóti támadó iránt és távozhat a klubtól.
Tovább az összes átigazoláshoz