A fél NB I lemondott az MLSZ millióiról - négy klub fiatalított

Öt klub nem kap prémiumot ösztönzött korú játékost, négy klubnál legalább kettőt bevetettek.
Dudás Gábor 2016. július 18., hétfő 13:06
Öt klub nem kap prémiumot ösztönzött korú játékost, négy klubnál legalább kettőt bevetettek.
Szerző: Dudás Gábor 2016. július 18., hétfő 13:06

 

Mint arról pár napja beszámoltunk, információink szerint az eredeti tervekkel ellentétben az új szezonban mégsem két, hanem csak egy hazai nevelésű, 1996. január 1.-e után született fiatal szerepeltetése ajánlott. Értesüléseink szerint az új rendszerben a klubok egy ösztönzött korú játékos bevetésével rosszabbul járnak anyagilag, mint tavaly, hiszen ezért meccsenként 1 millió forinttal kevesebb jut, viszont az, aki két tehetséget is pályára küld, jobban kereshet.

Ahogy a tavalyi idényben is végig követtük azt, a klubok mennyire nyúlnak a keretben lévő fiatalokhoz, úgy az idei első fordulónál is megnéztük mindezt.

Nos, a tizenkét csapat közül öten lemondtak erről az ajánlásról, ez visszaesést jelent a tavalyi szezonhoz képest, ahol általában fordulónként 1-2 (olykor 3) klub nem tett be ösztönzött korú fiatalt. A várakozásoknak megfelelően nem volt "fiatal" a pályán a Ferencvárosnál, a Videotonnál és a DVSC-nél sem, de a két újoncnál sem jár ezért pénz. Érdekesség, hogy a Gyirmót csapatában ott volt a kezdőben az 1997-es Szegi Vince, ám őt 71 perc után lecserélték, támogatás pedig csak akkor jár, ha az első perctől az utolsóig a pályán van legalább egy az ösztönzött korú játékos.

Négy klub viszont nem csak az ajánlott egy főt tette be a csapatba: ahogy beharangozó cikkünkben is jeleztük, az MTK és a Vasas esetében erre lehetett számítani, mert ők bátran támaszkodnak a saját fiataljaikra, ahogy a Honvéd is. A kék-fehéreknél négy fiatal között oszlott meg a szükséges játékperc, a piros-kékeknél és piros-feketéknél pedig hárman kaptak összességében lehetőséget.

Újpesten tavaly nem volt szempont ennek az ajánlásnak a betartása, idén viszont - részben kényszerűségből - két ösztönzött korú tehetség is ott volt a csapatban.

Diósgyőrben is két fiatal kezdett, de egyiküket később lecserélték, mellettük a Haladás és a Paks is eleget tett az ajánlásnak egy fővel.

 

Íme, a nyitófordulóban pályára lépett ösztönzött korú játékosok klubonként:

MTK: Szatmári István (1997, 78 perc), Korozmán Kevin (1997, 70 perc), Katona Máté (1997, 20 perc), Takács Ronald (1998, 12 perc)

Vasas: Szivacski Donát (1997, 90 perc), Vida Máté (1996, 90 perc), Kleisz Márk (1998, 4 perc)

Honvéd: Gazdag Dániel (1996, 90 perc), Koszta Márk (1996, 84 perc), Kovács Dániel (1996, 6 perc)

DVTK: Nemes Milán (1996, 90 perc), Ternován Patrik (1997, 45 perc)

Haladás: Polgár Kristóf (1996, 90 perc), Rácz Barnabás (1996, 9 perc)

Paks: Lenzsér Bence (1996, 90 perc)

Újpest: Kecskés Ákos (1996, 90 perc), Pávkovics Bence (1997, 90 perc)

Gyirmót: Szegi Vince (1997, 71 perc)

Neked ajánljuk
Átigazolások
REAC
Urbán lehet az edző
Sajtóhírek szerint Urbán Flórián veheti át a harmadosztályban szereplő rákospalotaiak irányítását.
Légiósok
Dárdai Pál
A 26 éves szélső, Fabian Reese a napokban a csapat nevében látogatást tett Dárdai otthonában, a célja pedig az volt, hogy meggyőzze a magyar trénert a júniusban lejáró szerződésének meghosszabbításáról.
Magyarokat igazol?
Csepregi György
Három magyar játékos (ebből egy játszik itthon) van a belga élvonalba feljutó Beerschot magyar sportigazgatójának, Csepregi Györgynek a listáján. (Sportrádió)
Tovább az összes átigazoláshoz