Fotó: fehervarfc.hu

NB I: Lassan a játékosok személyijét is megnézhetik majd az edzők - így oldhatják meg a klubok a százmilliókat érő fiatalszabályt

Tavasszal nemcsak az eredményességre, de a fiatalszabály betartására is oda kell figyelniük a kluboknak, ugyanis ezen százmillók múlnak majd. Megnéztük, hogy féltávnál hogyan állnak a csapatok, és kik miként próbáltak erősíteni ezen a téren.
Csakfoci.hu 2024. január 30., kedd 15:49
Fotó: fehervarfc.hu
Tavasszal nemcsak az eredményességre, de a fiatalszabály betartására is oda kell figyelniük a kluboknak, ugyanis ezen százmillók múlnak majd. Megnéztük, hogy féltávnál hogyan állnak a csapatok, és kik miként próbáltak erősíteni ezen a téren.
Szerző: Csakfoci.hu 2024. január 30., kedd 15:49

Több szempontból is izgalmas tavaszi szezon elé nézünk az NB I-ben. Az elmúlt évektől eltérően nem a Ferencváros vezeti a tabellát, az első három helyezett ráadásul csak négy ponton belül helyezkedik el egymástól, így féltávnál még senkinek nem lehet odaadni az aranyat, azt pedig már megszokhattuk - és ezúttal is így van -, hogy a kiesés elleni harc óriási - az utolsó három helyezett 17 forduló után egy ponton belül van.

A csapatoknak az eredményesség mellett azonban tavasszal még arra is figyelniük kell, hogy megfeleljenek az MLSZ “fiatalszabályának”, ez ugyanis elengedhetetlen ahhoz, hogy hozzájuthassanak 325 millió forintnyi központi támogatáshoz, amely a klubok költségvetésének fontos részét adja, és amelyről így szinte senki sem mondhat le - és úgy tudjuk, nem is szeretne a mezőnyből senki lemondani erről az eredményesség érdekében. Ennek apropóján megnéztük, hogy a bajnokság felénél hogy állnak a csapatok ebben a tekintetben.

Mint ismert, a szövetség pontrendszert vezetett be, minden U21-es korú (2003-as vagy annál fiatalabb) magyar játékos percenként tíz pontot tud gyűjteni a klubjának. A maximális támogatási összeg 325 millió forint, ennek a teljes lehívásához a “fiatalszabály” betartása mellett a “magyarpercek” is kellenek, de a nehezebben teljesítendő feltétel a 2003-asok szerepeltetése.

Ez a kitűzött cél

Ebben a szezonban a csapatoknak egy U21-es játékost kell beépíteniük az NB I-ben.

- Ahhoz, hogy egy fiatal játékos beépüljön a csapatba, annak kell legalább 20-22 meccs az előző bajnokságban, hogy a következő szezonban is az együttesben maradjon. Ezért azt várjuk el a kluboktól, hogy legalább a meccsek - a 33-szor 90 perc - felén játsszon egy fiatal, akkor jó eséllyel beépül, és mellette játszanak magyarok is - nyilatkozta Barczi Róbert, a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) sportigazgatója tavaly áprilisban.

A cél tehát, amit a kluboknak teljesíteniük kell, hogy a teljes szezont tekintve 1485 percet töltsön a pályán U21-es labdarúgó. Ebbe a 2003-as vagy annál később születettek számítanak bele.

A 2003-as vagy fiatalabb labdarúgók összesített játékpercei klubonként

  1. MTK: 1605 perc
  2. Kisvárda: 1451 perc
  3. ZTE: 1119 perc
  4. Paks: 797 perc
  5. DVSC: 796 perc
  6. Kövesd: 782 perc
  7. Újpest: 767 perc
  8. FTC: 738 perc
  9. Puskás: 611 perc
  10. Kecskemét: 476 perc
  11. Diósgyőr: 395 perc
  12. Fehérvár: 193 perc

Akik lassan hátradőlhetnek

Egyetlen csapat van, amelyről azt mondhatjuk, hogy a fentiekkel számolva már az őszi szezonban teljesítette az U21-eseket érintő célt. Az MTK-nál ugyanis már 1605 percet voltak pályán az ebbe a korosztályba beleszámító labdarúgók, amit a legtöbbet játszott fiatal, Kovács Mátyás (1043 perc), valamint Horváth Artúr (297), Kovács Patrik (253) és Biben Barnabás (12) hozott össze - a kék-fehéreknél ráadásul ezt úgy menedzselték le, hogy a felsőházban zárták az őszt.

A kék-fehéreken kívül még a Kisvárda áll kifejezetten jól az U21-eseknél (1451 perc), köszönhetően többek között a kapus Kovács Marcellnek, aki 720 percet tett a közösbe, de a ZTE sem panaszkodhat (1119 perc, amelyen Senkó Zsombor, Németh Dániel és Klausz Milán osztozik) - mindkét klubnak jól jöhet tavasszal ez a mutató a kiesés elleni harc miatt, amikor sokat érhet a rutin, így az edzőknek kicsivel kevesebbszer kell a játékosok életkorát is megnézniük a csapat összeállításoknál. A ZTE ezzel együtt télen a Fradi 20 éves játékosával, Vogyicska Balázzsal biztosította be magát ezen a téren.

Akiknek nagyon erősen kell sakkozniuk tavasszal - és már télen is erre igazoltak

Vannak jelenleg gyengén álló klubok a 2003-asok percszámai alapján. A lista végén ezen a téren a Kecskemét, DVTK, Fehérvár trió áll (476, 395, 193 perccel). A Vidinél a korábbi években nem volt okvetlenül szempont a hasonló rendszerű támogatási formák teljesítése, úgy tudjuk, idén azonban ők is szeretnék bezsebelni az ezért járó támogatást. A fehérváriak többek között Pető Milánnal szállíthatják majd a fiatalperceket tavasszal. Nem véletlen, hogy a klub saját nevelésű, 18 éves középpályása az edzőmeccsek során is rendszeresen pályára lépett. Ő egyébként már ősszel is kapott lehetőséget: egyszer kezdett, hatszor becserélték, összesen kétmeccsnyi időt (183 perc) tölthetett a pályán, de a következő fél évben ennél is jóval több szerepet kaphat. Petőt két új igazolással is “megtámogatták” a Vidinél: a Haladástól érkezett, 20 éves Simut Mario, valamint a Vasastól szerződtetett Kovács Patrik is megfelel a fiatalszabálynak, így Fehérváron a szabály betartása is meghatározta a téli átigazolási időszakot.

Szintén igyekeznie kell tavasszal a Diósgyőrnek, amelynek annyiban nincs nehéz dolga, hogy a klubnak vannak tehetséges fiataljai, akik megfelelnek a szabálynak - elég ha Bényei Ágostont vagy Jurek Gábort említjük -, de őket játszatni is kell(ene). Előbbi például az előző, NB II-es szezonban még alapember volt, 33-szor kezdett a másodosztályban, ehhez képest idén az NB I-ben csak kétszer. De akárcsak a Vidinél, a DVTK-nál is szerződtettek egy fiatalt, méghozzá a Kazincbarcika 19 éves kapusát, Tóth Balázst, úgy tudjuk, hogy az ő szerepeltetése kifejezetten előtérbe kerülhet emiatt, cseppet sem lenne meglepő, ha a fiatal kapus őrizné a szezon nagy részében a DVTK kapuját.

Szintén nem áll jól a KTE. A lila-fehéreknél az ősszel is a keretben volt Nagy Olivér, Polyák Imre, Artner Dávid és Kovács Kolos, de alig-alig jutottak szóhoz. Vagy közülük kell beépíteni valakit tavaszra, vagy hozniuk kell még egy fiatalt az átigazolási időszakban - utóbbira is voltak törekvések a klubnál. Úgy tudjuk, náluk - és érintőlegesen a Fehérvárnál is - éppen emiatt merült fel korábban Kerezsi Zalán megszerzése a Honvédtól, a kispestiek ugyanis eladási kényszerben is vannak (erről itt írtunk bővebben), de az ügy megrekedt, így nem tudni, a lila-fehérek kivel teljesítik majd a fiatalperceket.

A középmezőny is rákényszerül furcsa kompromisszumokra

A lista középmezőnyében álló kluboknál elmondható, hogy nagyjából arányosan tudták eddig teljesíteni a fiatalperceket, viszont mindez azt is jelenti, hogy tavasszal is tartani kell ezt a tendenciát. Ez szülhet meglepő helyzeteket, emlékezetes, hogy a lista negyedik helyén álló paksiak vezetőedzője, Bognár György a Fehérvár elleni szezonzáró vereség után így nyilatkozott.
- Ha a legjobb csapatunkkal állunk fel, talán élesebb lett volna a mérkőzés, de szükségünk volt a fiatalpercekre, ezt már nem tudtuk tovább húzni - mondta Bognár, miután a kapuba és a védelembe is fiatalt jelölt a kezdőcsapatba.

Mindez azt is jelzi, hogy hiába áll meglepetésre az első helyen a Paks, és próbál tavasszal valami emberfelettit produkálni, hogy ott maradjon, a fiatalpercek teljesítésére a továbbiakban is ügyelnie kell a stábnak. A csapatnak megvannak a fiataljai (Simon Barnabás, Vas Gábor, Horváth Kevin, Pesti Zoltán), de az látszott, hogy velük nem tudnak ugyanolyan eredményesek lenni, mint az alapcsapattal.

A Debrecennek is lesz még dolga tavasszal ezen a téren, ahol a nyáron Diósgyőrből igazolt Vajda Botond kaphat az eddiginél is több lehetőséget.

Rajtuk kívül Mezőkövesden is kimondott cél volt, hogy hozzanak egy fiatalszabálynak megfelelő labdarúgót, ezért igazolták le most télen a Vasastól azt a Szilágyi Szabolcsot, aki az NB II-ben nem volt alapember, de az NB I-ben a szabály miatt bizonyíthat.

A Puskás Akadémiánál is cél lehet a fiatalpercek növelése, ennek az érdekében is volt az edzőtáborba utazó keret tagja több tehetséges akadémista is, de a keretben természetesen vannak még olyanok, akiket be tudnak vetni.

Ezúttal a Fradinak is összejöhet

A szintén középmezőnyben álló Fradi-Újpest kettősről nem esett még szó. A zöld-fehérek az egyedüliek, akik nem igazán vannak rászorulva a fiatalok által beérkező összegre, ettől függetlenül aligha mondanak le a klubnál a százmilliókról, ha erre megvan az esélyük. Márpedig Lisztes Krisztián szerepeltetésével egyértelműen megvan, ráadásul az FTC duplán is jól járhat, ugyanis a korábbi hírek arról szóltak, hogy az Eintracht Frankfurttal kötött szerződés egyes fizetési záradékai is akkor lépnek érvénybe, ha Lisztes játékban lesz tavasszal és minél többet pályára lép még az FTC-ben.

A lila-fehéreknél pedig inkább inkább két játékossal jöhet össze a kívánt percmennyiség: Varga György és Molnár Zsombor eddig szinte pontosan ugyanannyit (360, illetve 362 percet) játszott, ők húzhatják az újpestiek fiatalszekerét majd, viszont az eddiginél kicsivel többet kell játszaniuk, ha teljesíteni akarják a célt.

Az NB I állása (megemlítve, ahol igazoltak fiatalt télen)

  1. Paksi FC
  2. FTC
  3. Fehérvár FC - Simut Mario Lucas (legutóbb Haladás), Kovács Patrik (Vasas)
  4. Puskás Akadémia
  5. DVSC
  6. MTK
  7. Diósgyőr - Tóth Balázs (Kazincbarcika)
  8. Kecskemét
  9. Újpest
  10. Mezőkövesd - Szilágyi Szabolcs (Vasas, kölcsönben)
  11. ZTE - Vogyicska Balázs (FTC)
  12. Kisvárda

Neked ajánljuk
Átigazolások
Légiósok
Veszélyben Szoboszlai helye
Angliában azt írják, hogy a Liverpool a Crystal Palace játékosát, Eberechi Ezét nézte ki arra a szerepkörre, amiben Szoboszlai Dominik is játszik.
ETO
Új ügyvezető érkezik
Honlapunk információi szerint Jan van Daele, az ETO eddigi ügyvezetője ismét a DAC-ra koncentrálhat, ahol szintén betölti ezt a pozíciót. Győrben hamarosan kinevezik az utódját.
Újpest
Német BL-csapatnál a távozó
A hazatérő középpályás egykori nevelőklubjánál kötött ki végül.
Tovább az összes átigazoláshoz