Fotó: ztefc.hu
Tajti Mátyás a jövőben csapatkapitánya is lesz a zalaiaknak.
A ZTE hivatalos honlapján jelentette be, hogy egy évvel meghosszabbította alapembere, Tajti Mátyás szerződését, így a kreatív középpályásnak már 2025-ig szól a kontraktusa a Konferencialigában is induló zalaiaknál. Tajti 2020-ban került Zalaegerszegre és minden sorozatot figyelembe véve már 88 alkalommal húzhatta fel magára a kék-fehér mezt, amelyben nyolc gólja és 12 gólpassza van.
Szintén szorosan a hosszabbításához köthető hír, hogy Kálnoki-Kis Dávid távozását követően, Tajti lesz a csapatkapitány a 2023/24-es idényben, helyettesei Mocsi Attila és Bedi Bence lesznek.
Olvastad már?
Sallói-interjú: "Sok edzővel dolgoztam már, de olyannal még nem, aki mindenben jó volt" - a sportigazgató a konfliktusok fontosságáról, a Vidi leépüléséről és a ZTE sajátos játékospolitikájáról
Sallói István többek között elmondja, miért cserélte le az MK-győztes az egyik legjobb magyar kapust egy rutintalan fiatalra. A sportigazgató szerint a klub távlati célja, hogy éves szinten nettó 1 millió eurót meghaladó bevétele legyen játékosok értékesítéséből. Elárulja, miért szeret magyar edzőkkel dolgozni, ugyanakkor beszél a hiányosságukról is. Kiderül, milyen párost alkot Végh Gáborral, elmondja, valóban nehezen kezelhető tulajdonos-e a ZTE első embere? Sallói beszél a Márton Gáborral történt "teasütis" incidenséről, de szóba kerül az is, milyen jeleket látott a Vidinél, amelyek végül majdnem a kieséshez vezettek. Interjú Sallói Istvánnal, a ZTE sportigazgatójával.
Elolvasom
Átigazolások
MTK
Újabb tehetséget vinnének
A Benfica, a Club Brugge és a Wolfsburg is figyeli az MTK 16 éves tehetségét, Angyal Adrián Valentint. (Lorenzo Lepore)
Szpari
Toma 2028-ig marad
A 30 éves középpályás, Toma György 2028-ig hosszabbított szerződést Nyíregyházán.
Kisvárda
Ketten is távoztak
Branimir Cipetic és Aleksandar Jovicic is elköszönt a klubtól a bajnokság vége előtt két fordulóval.