Hatalmas technikai hiba miatt rontott el ziccert a ZTE középpályása, Csonka András a Diósgyőr elleni bajnokin.
Mint ismeretes, értékesnek mondható pontot (1-1) szerzett a ZTE Diósgyőrben vasárnap, amivel a zalaiak ki tudtak lépni a kiesőzónából, de nem sokon múlt, hogy az egy pontból három legyen.
Az 57. percben, még 0-0-s állásnál Dénes remek passzal ugratta ki a korábbi ferencvárosi középpályást, Csonka Andrást, aki azonban ziccerben a kapu mellé trafált, méghozzá azért, mert véletlenül a támaszkodó lábával találta el a labdát a lövésre lendülő helyett.
A DVTK nagyjából két perc múlva szerzett vezetést, amire volt még válasza a kék-fehéreknek, de ki tudja, hogyan alakul a mérkőzés, ha a megfelelő láb sül el ennél a helyzetnél...
Olvastad már?
Az Újpest bejelentette Grzelak utódját - már az erősítések is szóba kerültek
Az Újpest bejelentette Damir Krznar érkezését. Az elsődleges feladat a keret megerősítése, hogy a következő szezonban elérjék a nagy célt, a nemzetközi kupaindulást.
Elolvasom
Átigazolások
NB II
Edzőváltás Szegeden
Azonnali hatállyal távozott Laczkó Zsolt a Szeged-Csanád Grosics Akadémia éléről.
Ex-Fradi
Moniztól elköszöntek
A szlovák élvonalbeli Trencsén elköszönt Ricardo Moniztól, akivel igen gyengén kezdte a mostani szezont a csapat.
Csapatot válthat
Aljosa Matko
Aljosa Matko a skótok elleni remeklése után nem titkolta, hogy erősebb bajnokságba vágyik.