Fotó: dvsc.hu

NB I-et is megjárt támadó a Honvéd 6. nyári érkezője - hivatalos

A Debrecentől távozó Kundrák Norbert Kispesten folytatja pályafutását.
Póczik Dávid 2023. augusztus 11., péntek 18:49
Fotó: dvsc.hu
A Debrecentől távozó Kundrák Norbert Kispesten folytatja pályafutását.
Szerző: Póczik Dávid 2023. augusztus 11., péntek 18:49

A Budapest Honvéd csapatában folytatja pályafutását Kundrák Norbert, a Magyar Futball Akadémián nevelkedett támadó a Debrecen csapatától érkezik Kispestre - számolt be a hírről a honvedfc.hu. A 24 éves, szélsőként és csatárként is bevethető játékos már 102 mérkőzésen lépett pályára az NB II-ben, 25-ön pedig az első osztályban, megfordult többek között a Ferencváros, a Soroksár, a Debrecen és a Szeged együttesében is.

- Többször is téma volt már a csatárkérdés, akkor is azt mondtuk, hogy figyeljük a piacot és most Kundrák Norbert személyében támadót is igazoltunk az együttesbe. Norbi Honvéd-nevelés és olyan labdarúgó, akiben megvan a potenciál. Nem csak az NB II-re építünk csapatot, hanem olyan együttest szeretnénk, amely feljutás esetén az első osztályban is erős garnitúra lehet, hosszú távra tervezünk és ezt az átigazolásoknál is szem előtt tartjuk - nyilatkozta Kun Gergely, a klub ügyvezetője.

- Nagyon pozitívan gondolok vissza az akadémiai évekre, hiszen bajnokságot illetve, Puskás-Suzuki-kupát is nyertem. A gyerekkorom egyik legszebb időszakát töltöttem a klubnál, most több nevelőtanárral és edzővel újra találkozhattam. Aktív gyerek voltam, nem csodálom, hogy emlékeztek rám, de szeretném, ha nemcsak a múltam, hanem a jövőm is ennyire szép lenne – fogalmazott aláírását követően Kundrák. Én is azok közé tartozom, akik összeköthetik a rutinos játékosokat és a fiatal kerettagokat. Azért is fontos, hogy homogén társaság legyünk, mert egy csapat csak akkor lehet sikeres, ha mindenki egy irányba húz, széthúzással nem lehetünk eredményesek.

Kovács Nikolasz, Adorján Krisztián, Kálnoki-Kis Dávid, Haragos Viktor és Holman Dávid után Kundrák Norbert a Honvéd hatodik nyári érkezője.


Fotó: honvedfc.hu
Olvastad már?
Hemingway: "A Fradi egy műmájer együttes, lelketlen légiósokkal, kilátástalan üzletpolitikával" - a Honvéd korábbi tulaja 18-20 csapatos NB I-et akar
George F. Hemingway szerint tisztességesen kellene elosztani az NB I-be különböző forrásokból befolyó pénzeket.
Elolvasom
Átigazolások
Galatasaray
Sallai Liverpoolba kerülhet?
A törökök állítják: Sallai Roland csereügylet keretében kerülhet a Liverpoolhoz.
NB I
Szerb kapus a célkeresztben
A szerb Radnbicki Nis 23 éves, lejáró szerződésű kapusa, Strahinja Manojlovic magyar, lengyel, ukrán és török klubok érdeklődését is felkeltette. (cagdaskocaeli.com.tr)
Légiósok
Lisztest eladják?
A német Eintracht Frankfurt a kölcsönben az FTC-nél szereplő Lisztes Krisztián eladásából is bevételt remélhet a nyáron. (Frankfurter Allgemeine)
Tovább az összes átigazoláshoz