A szombati Nyíregyháza - Kisvárda 2-1-es hazai győzelemmel zárult találkozó 33. percében kellett lecserélni Tarcsi Róbertet, a Szpari támadóját.
A labdarúgó először volt kezdő pályafutása során az élvonalban, ám már az első félidő derekán hordágyon kellett levinni a pályáról. A vendégek játékosa, Oláh könyökkel találta el az arcát, a Szpari játékosa pedig a földön maradt. Látszott, hogy nagy a baj, Dr. Sánta János csapatorvos azonnal jelezte a mentőknek, hogy kórházba kell szállítani a támadót - számolt be róla a nyíregyházi klubhonlap.
A CT vizsgálatok után kiderült, hogy eltört az arccsontja, a sérülés pedig a szemüreg környékén történt, és Debrecenben a Szájsebészeti Klinikán meg is kell operálni.
A mérkőzés után Bódog Tamás is megszólalt az esettel kapcsolatban.