Fotó: facebook.com/fkcsikszereda
Az FK Csíkszeredában futballozik a következő idénytől Szalay Szabolcs.
Szalay Szabolcs személyében magyar kupagyőztes és utánpótlás-válogatott játékost igazolt az FK Csíkszereda. A 23 éves, támadó szellemű futballista a Zalaegerszegtől érkezik, a legutóbbi idényt a szlovén élvonalban töltötte.
Szalay a Zalaegerszegi TE játékosa volt, de az elmúlt szezonban kölcsönben a szlovén élvonalban szereplő NK Nafta Lendva együttesében futballozott. Ott 33 mérkőzésen lépett pályára, három gólt szerzett. Korábban a Vasas színeiben is bemutatkozott az NB I-ben. Karrierjének eddigi csúcspontja a 2023-as Magyar Kupa-döntő volt, ahol nemcsak pályára lépett, de gólt is szerzett, hozzájárulva csapata győzelméhez.
A székelyföldi együttes korábban a Debreceni VSC-től 14 év után távozó Ferenczi János érkezését is bejelentette.
Olvastad már?
Korszakváltás a ZTE-nél: Bemutatkozott az új klubvezetés, argentin elnök és sportigazgató is érkezett – hivatalos
A ZTE új elnöke az argentin Damián Pedrosa lesz, a szintén argentin Andrés Jornet pedig a sportigazgatói szerepet tölti majd be.
Elolvasom
Átigazolások
Szpari/Puskás
Dala Nyíregyházán
A tavaszi kölcsönjáték után a Nyíregyházának végleg sikerült megszereznie Dala Martin játékjogát a Puskás Akadémiától.
Fradi
Makreckis: Qarabag
A Csakfoci értesülései szerint Cebrail Makreckis végül nem Törökországba, hanem Azerbajdzsánba igazol. A Qarabag komoly átigazolási díjat fizet a 26 éves játékosért.
Fradi
Kodro maradhat?
Az el Periódico de Aragón szerint Kenan Kodro a következő szezonra maradhat az FTC-nél. A csatár azonban egyelőre nem készült a csapattal a klub ausztriai edzőtáborában.