Fotó: MTI
Varga Barnabás két találata is kellett ahhoz, hogy a Paks legyőzze a Ferencvárost. A válogatott támadó azonban az első 11-esét elhibázta.
- Ismét óriásit küzdött az egész csapat, és bizony ennek is szerepe van abban, hogy zsinórban a hatodik mérkőzésünket nyertük meg. Az, hogy a Fradit is elcsíptük, szintén annak köszönhető, hogy megtettünk mindent egymásért. Próbáltuk megtartani a labdákat, helyzetbe kerülni, ahogy azt a többi csapat ellen szoktuk. Az első tizenegyest belsővel le szerettem volna tutizni, de Dénes ott maradt középen, viszont szerencsére elém ütötte, így a kipattanót már a kapuba vágtam. A másodiknál sem görcsöltem, előre eldöntöttem, hova rúgom, próbáltam jobban helyezni, hála Istennek bejött. Megyünk tovább, Újpestre is a három pontért utazunk a jövő héten - mondta Varga Barnabás a paksifc.hu-nak.
Olvastad már?
Botka a Fradi újabb veresége után: "Azt hisszük, kimegyünk a pályára és meglesz a mérkőzés"
Botka Endre, a Ferencváros válogatott védője önkritikusan nyilatkozott a Paks ellen 3-2-re elveszített mérkőzés után.
Elolvasom
Átigazolások
MTK
Edzőváltás
Megvan az NB I-es szezon első edzőváltása: Pinezits Máté távozott az MTK Budapest éléről.
Akhmat Grozny
Csercseszov távozott
Már nem Sztanyiszlav Csercseszov az Akhmat Grozny vezetőedzője.
Légiósok
Baráth kérője
Edzője megerősítette, hogy Baráth Péter iránt a Viktoria Plzen érdeklődik. De kevés lehet az esélye a téli váltásnak.