Fotó: dvsc.hu
Január 8. és 26. között a törökországi Belekben edzőtáborozik majd a Debrecen.
A Loki a tervek szerint több edzőmérkőzést vív, játszik többek között a román Ploiesti, a lengyel Cracovia, a szlovén Ljubjana, a dél-afrikai TS Galaxy, a szerb Novi Pazar és a montenegrói FK Budućnost együttese ellen is - írja a dvsc.hu.
A Debrecen egyelőre a 4. helyen áll az NB I-ben. Idén még két idegenbeli meccs vár Dzsudzsákékra, először az MTK, majd a Kecskemét vendégei lesznek.
Átigazolások
Légiósok
Baráth kérője
Edzője megerősítette, hogy Baráth Péter iránt a Viktoria Plzen érdeklődik. De kevés lehet az esélye a téli váltásnak.
NB III
Urbán Flórián
Hivatalossá vált, hogy Urbán Flórián lett a BKV Előre vezetőedzője.
Portsmouth
Kosznovszky marad
John Mousinho vezetőedző szerint a már labdás edzéseket végző Kosznovszky Márkra felépülése után is az első csapatnál számítanak majd. (The News)