Fotó: dvsc.hu

NB I: A Loki bejelentette a távozó házi gólkirály utódját - hivatalos

Andrija Majdevac személyében 26 éves támadót igazolt a Debrecen.
Póczik Dávid 2023. szeptember 2., szombat 11:50
Fotó: dvsc.hu
Andrija Majdevac személyében 26 éves támadót igazolt a Debrecen.
Szerző: Póczik Dávid 2023. szeptember 2., szombat 11:50

A korábbi sajtóhíreknek megfelelően 26 éves Andrija Majdevac a DVSC színeiben folytatja pályafutását. A 186 cm magas csatár a legutóbbi szezonban a szerb első osztályú Novi Pazar együttesében futballozott, amelynek színeiben 26 bajnoki mérkőzésen 12 gólt szerzett és 3 gólpasszt is adott.

A korábbi utánpótlás-válogatott Majdevac a szerbiai Napredaknál nevelkedett, majd néhány hazai csapat után légiós karrierbe kezdett. Játszott a máltai Balzan FC-ben (47 meccs/28 gól), a ciprusi AEL Limasszolban (37/9) és a görög Ethnikos (17/6) gárdájában is, mostantól pedig a Lokit erősíti - mutatta be új igazolását a dvsc.hu.

A Lokitól a héten két csatár is távozott: a gólerős Dorian Babunski, a svájci Grasshoppers együtteséhez igazolt, míg a horvát támadó, Antonio Mance Zalaegerszegre szerződött.

Olvastad már?
Újabb erősítés érkezhet a Honvédhoz - NB I-es csapattal tárgyalnak a saját nevelésű játékosról
Honlapunk információi szerint a Honvéd tárgyalásban áll a Diósgyőrrel Lőrinczy Attila játékjogát illetően.
Elolvasom
Átigazolások
Újpest
Csoboth a liláknál
Edzéslehetőséget kért és kapott volt klubjától a válogatott támadó, Csoboth Kevin, de Újpestre igazolására jelenleg nincs lehetőség. (Lila Sector)
DAC
Redzic eladásának részletei
Jan Van Daele, a dunaszerdahelyi DAC sportigazgatója részletesen és nyíltan beszélt Redzic Damir Salzburgba igazolásának hátteréről.
FTC / Paks
Osváth az Üllői úton
A Paks magyar válogatott szélsővédője, Osváth Attila az Üllői úton folytatja.
Tovább az összes átigazoláshoz