A harmadik DVSC a hetedik Puskás Akadémiához látogatott az NB I 27. fordulójában.
I. félidő
Debreceni helyzetekkel kezdődött a mérkőzés. A 6. percben Dzsudzsák lőtt 25-ről, laposan, Szappanos magabiztosan védett. Majd megint a Loki csapatkapitánya villant meg, pazar labdát adott a kiugró Báránynak, aki 20-ról, a kijövő Szappanos felett a kapu felé emelt, de egy kicsit célt tévesztett.
A 22. percben Kocsis labdaszerzése után Dzsudzsák tüzelt balról, de a hosszú sarok mellé. Aztán a Loki-nyomás góllá érett: Golla borította fel Bárányt a 16-oson belül, a 11-est a sértett magabiztosan a jobb sarokba bombázta (0-1).
A Puskás azonban a semmiből hamar egyenlített: Semel tette be balról középre a labdát, ahol érkezett Lukács és közelről a kapuba lőtt (1-1).
Nem sokra rá Vajda bal oldali beadása után Bárány fejelt kevéssel fölé - Szappanos rajta volt. A másik oldalon Lukács lőtt kiszorított szögből, de Erdélyi védett, és egyébként is úgy tűnt, hogy lesen volt a támadó. Az utolsó percekben is láthattunk egy-egy helyzetet: Semel újabb jó bal oldali beadását Nagy Zs. fejelte kapura, Erdélyi védett. A DVSC részéről Kocsis adott be jobbról, Szűcs T. érkezett nagy lendülettel, közelről kapura fejelt, Szappanos bravúrral védett nagyot.
II. félidő
A második félidő elején, a 48. percben Bárány fejesével veszélyeztetett a DVSC, de a labda a bal sarok mellé ment. Tíz perccel később Dzsudzsák beadását követően Batik fejelt a kapu fölé.
A 64. percben a Lokinál cserék következtek: Dzsudzsák Balázs helyére Szuhodovszki érkezett, míg Vajdát Guerrero váltotta. Nem sokkal később, a 65. percben, Dárdai szöglete után Németh centikkel fejelt a bal kapufa mellé, majd a 66. percben Szuhodovszki is nagy helyzetbe került, de 14 méteres lövése a bal felső fölé szállt.
A 73. percben Szuhodovszki ismét próbálkozott, ezúttal egy 20 méteres szabadrúgással, amit Szappanos ütött ki. A 78. percben egy szabadrúgás után Dárdai lövése nem sikerült jól, Erdélyi könnyedén hárított. A 79. percben előbb Szuhodovszki lőtt 18 méterről a kapu fölé, majd rögtön utána kettős cserék következtek mindkét oldalon.
A hajrához közeledve, a 83. percben Nagy Zsolt kiugratása után Lukács Dániel lefordult védőjéről és a bal sarokba talált, azonban a támadó lesen volt, így a játékvezető érvénytelenítette a gólt. Két percre rá, Lukács passza után Magyar lőtt a rövid sarok irányába, de Erdélyi - ha csak másodjára is, de - megkaparintotta a labdát.
A 91. percben meccslabdája lehetett volna a DVSC-nek, de a korábbi felcsúti játékos, Komáromi a jobb felső sarok mellé tekert - közben a labda Nagy Zsoltot is érintette, de Karakó kirúgást ítélt, a VAR sem látott kezezést.
Végül maradt az igazságosnak mondható 1-1, ezzel a DVSC a Fradi mögött négy, az ETO mögött pedig öt pont a lemaradása úgy, hogy a fővárosiak két, a kisalföldiek pedig egy meccsel kevesebbet játszottak. A Loki mögött viszont a ZTE és a Paks is ott "toporog" a dobogóért.
fizz Liga, 27. forduló
Puskás Akadémia - DVSC 1-1 (Lukács 30., ill. Bárány 24. - 11-esből)
PAFC: Szappanos - Orján, Golla, Markgráf, Nagy Zs. - Duarte, Dárdai P. (Mondovics, 84.), Kern (Magyar, 78.), Semel (Soisalo, 78.) - Lukács, Németh A. (Fameyeh, 68.)
Debrecen: Erdélyi - Kusnyír, Mejias (Hofmann, 80.), Lang, Vajda (Guerrero, 64.) - Batik, Szűcs - Kocsis D. (Manzanara, 89.), Dzsudzsák (Szuhodovszki, 64.), Gordic (Komáromi, 80.) - Bárány
| # | Csapat | LM | Gy | D | V | Gk | P |
|---|---|---|---|---|---|---|---|
| 1. | ETO FC | 26 | 14 | 8 | 4 | 23 | 50 |
| 2. | FERENCVÁROSI TC | 25 | 15 | 4 | 6 | 22 | 49 |
| 3. | DVSC | 27 | 12 | 9 | 6 | 9 | 45 |
| 4. | ZTE FC | 27 | 11 | 9 | 7 | 9 | 42 |
| 5. | PAKSI FC | 27 | 11 | 8 | 8 | 11 | 41 |
| 6. | KISVÁRDA MASTER GOOD | 26 | 11 | 5 | 10 | -7 | 38 |
| 7. | PUSKÁS AKADÉMIA FC | 26 | 10 | 6 | 10 | 0 | 36 |
| 8. | ÚJPEST FC | 27 | 9 | 6 | 12 | -9 | 33 |
| 9. | NYÍREGYHÁZA SPARTACUS FC | 27 | 8 | 8 | 11 | -7 | 32 |
| 10. | MTK BUDAPEST | 27 | 7 | 7 | 13 | -11 | 28 |
| 11. | DVTK | 27 | 5 | 10 | 12 | -13 | 25 |
| 12. | KOLORCITY KAZINCBARCIKA SC | 26 | 5 | 2 | 19 | -27 | 17 |