Újoncok csatájával folytatódott az NB I 10. fordulója, az első vasárnapi mérkőzésen a Kazincbarcika fogadta a Kisvárdát Mezőkövesden.
I. félidő
Az első helyzet a 7. percben jött a mérkőzésen, Novothny lőtt 11 méterről, a hazai védők blokkoltak. A 12. percben Novothny már ziccerbe került, 4 méterre a kaputól lőhetett, Gyollai nagy bravúrral védett. A 18. percben már megszerezte a vezetést a veszélyesen kezdő Kisvárda, jobb oldali szöglet után játszött össze Bíró és Mesanovic, amelynek végén a támadó 9 méterre a kaputól lőtt, a labdába beletette a fejét Kártik, így az a bal alsó sarokban kötött ki - ez volt a szabolcsiak 250. gólja az NB I-ben. (0-1)
Maradt támadásban a Kisvárda, Soltész Dominik lövését is bravúrral védte Gyollai, majd Bíró lőtt 10 méterről a kapu fölé. A Kazincbarcikának egy veszélyes megiramodása volt az első félidőben, de Eleke lesen volt. A játékrész vége előtt még Chlumecky lőhetett volna gólt, de egy szabadrúgás után az ötös vonalánál éppencsak lemaradt a labdáról.
II. félidő
A második játékrész elején gyorsan egyenlített volna a Kazincbarcika, de Meszhi lövése elkerülte a kaput. Az újabb helyzetre a 72. percig kellett várni, akkor Popoola kísérletét Gyollai tolta ki a léc alól. A hajrában is a Kisvárda volt aktívabb, a 81. percben Cipetic fejesét Polgár vágta ki a jobb alsó sarok elől.
A 86. percben érdekes döntésre szánta el magát Kuttor Attila, a 'Barcika vezetőedzője kapust cserélt, Gyollait Juhász Bence váltotta. A 88. percben Berecz lőtt jó 25 méterről, Popovich tolta szögletre a bal felső sarok felé tartó labdát. A mérkőzés vége előtt még Sodiq fejelt a kapu mellé 10 méterről, így a Kisvárdának elég volt az egy gól és zsinórban második győzelmét aratta Révész Attila irányításával, ráadásul története során először győzte le a Kazincbarcikát a szabolcsi csapat.
NB I, 10. forduló
Kazincbarcika-Kisvárda 0-1 (Mesanovic 18.)
Kazincbarcika: Gyollai - Baranyai, Polgár, Sodiq, Sós - Slogar, Meszhi, Kártik, Kun - Meschack, Eleke.
Kisvárda: Popovich - Cipetic, Matic, Chlumecky, Soltész - Melnyik, Popoola - Bíró, Nagy, Mesanovic - Novothny.
| # | Csapat | LM | Gy | D | V | Gk | P |
|---|---|---|---|---|---|---|---|
| 1. | ETO FC | 31 | 18 | 9 | 4 | 30 | 63 |
| 2. | FERENCVÁROSI TC | 31 | 19 | 5 | 7 | 28 | 62 |
| 3. | DVSC | 31 | 13 | 11 | 7 | 12 | 50 |
| 4. | ZTE FC | 31 | 13 | 9 | 9 | 11 | 48 |
| 5. | PAKSI FC | 31 | 13 | 8 | 10 | 12 | 47 |
| 6. | PUSKÁS AKADÉMIA FC | 31 | 12 | 6 | 13 | -2 | 42 |
| 7. | ÚJPEST FC | 31 | 11 | 7 | 13 | -3 | 40 |
| 8. | KISVÁRDA MASTER GOOD | 31 | 11 | 7 | 13 | -11 | 40 |
| 9. | NYÍREGYHÁZA SPARTACUS FC | 31 | 10 | 8 | 13 | -10 | 38 |
| 10. | MTK BUDAPEST | 31 | 9 | 9 | 13 | -7 | 36 |
| 11. | DVTK | 31 | 6 | 10 | 15 | -20 | 28 |
| 12. | KOLORCITY KAZINCBARCIKA SC | 31 | 5 | 3 | 23 | -40 | 18 |