Fotó: paksifc.hu
A csakfoci.hu információi szerint a győriek nyáron leigazolnák a Paks 30 éves középpályását, Windecker Józsefet.
A csakfoci.hu információi szerint már a nyári erősítéseken dolgozik az ETO FC Győr. A klubnak komoly tervei vannak a közeljövőre, és az idei, középmezőnyben való szereplés után a következő szezonban már harcban lennének a feljutásért a győriek.
Úgy tudjuk, a nyári átigazolási időszak során az együttes egyik fő kiszemeltje a Pakssal jelenleg az első osztály harmadik helyén álló Windecker József lesz. A 30 éves középpályás ebben az idényben is alapembere a tolnaiaknak, 19 bajnokin öt gólnál és két gólpassznál jár az NB I-ben.
Windecker közel öt éve szerepel Pakson, előtte többek között a görög Levadiakos és az Újpest labdarúgója volt, de győri nevelés, és a zöld-fehéreknél kezdte profi karrierjét is.
Olvastad már?
Kuznyecov az ellenfelet és a bírót is kiosztotta: "Eljönnek és tetszik nekik a gyep vagy nem tudom..."
A Diósgyőr vezetőedzője szerint a játékvezetőnek nem kellene segítenie az antifutballt.
Elolvasom
Átigazolások
Visszatérhet a korábbi Fradi-tréner
Thomas Doll
Indonéz sajtóhírek szerint a Persija Jakarta visszahozná vezetőedzőnek Thomas Dollt.
Storck visszatér?
Újra kinevezhetik volt klubjánál
Vészhelyzet és edzőváltás a belga Cercle Brugge-nél – Bernd Storck lehet újra a megmentő.
MTK
Németh visszavonul
Az idény végén visszavonul az MTK támadója, Németh Krisztián.