Fotó: dvsc.hu

NB I: A Debrecen hátrányból felállva nyert és elrontotta Márton Gábor debütálását

Croizet révén még vezetett a ZTE, de Dzsudzsák szép találattal egyenlített, majd egy öngólnak köszönhetően a meccset is megnyerte a Loki.
Budai László 2023. november 25., szombat 18:51
Fotó: dvsc.hu
Croizet révén még vezetett a ZTE, de Dzsudzsák szép találattal egyenlített, majd egy öngólnak köszönhetően a meccset is megnyerte a Loki.
Szerző: Budai László 2023. november 25., szombat 18:51

A tizedik helyen álló ZTE már régi-új edzője, Márton Gábor vezetésével fogadta az ötödik DVSC-t az NB I 14. fordulójának szombat délutáni bajnokiján.

I. félidő

Négy sárga lapon kívül szinte semmi sem történt a mérkőzés első félidejében. De csak szinte. A 37. percben ugyanis Mance kapta meg a labdát 18 méterre az ellenfél kapujától, ráadásul háttal annak, de szépen lefordult Dreskovicról, laposan lőtt a hosszú felé, ahol érkezett Croizet és közelről a kapuba passzolt (1-0). A zalaiak így egygólos előnnyel mehettek a szünetre az igen feszült mérkőzésen.

II. félidő

A második játékrészben hamar egyenlített a Loki. Domingues bal oldali, lapos beadását röviden takarították el a hazaiak, így a labda Dzsudzsákhoz került, aki tolta-tolta kifelé a labdát, majd kiszorított szögből, pazar mozdulattal lőtte ki a hosszú sarkot (1-1).

Dzsudzsák kis híján rögtön lőtt egy bombagólt is, de a léc alá tartó löketét kiszedte Dombó.

A ZTE is veszélyeztetett, azonban Croizet 22 méterről leadott, nagy erejű lövése fölé szállt. A Debrecen pedig nem sokra rá már előnyben volt: Oliveira cselezte ki a jobboldalon Csókát, majd remek beadása után Várkonyi próbált menteni az érkező Loncar elől, de csak a saját kapujába tudta továbbítani a labdát - öngól (1-2).

A 76. percben volt esély a zalai egyenlítésre: Croizet találta meg remek labdával Mimet a 16-oson belül, ő fordulásból lőtt, ám egy védő blokkolni tudott.

A Zete próbálkozott még átlövésekkel, de ezek nem voltak veszélyesek, így Márton Gábor pont nélkül maradt debütáló meccsén, míg a DVSC hátrányból felállva tudott győzni és fellépett a dobogóra (1-2). 

NB I, 14. forduló

ZTE-DVSC 1-2 (Croizet 37., ill. Dzsudzsák 57., Várkonyi 69. - öngól)

ZTE: Dombó - Lesjak, Várkonyi, Evangelou, Csóka - Sankovic (Szalay, 88.), Bedi - Sajbán, Németh (Mim, 69.), Croizet - Mance.

DVSC: Megyeri - Kusnyír, Dreskovic, Lagator, Ferenczi (Mojzis, 84.) - Manrique, Loncar - Vajda (Oliveira, 46.), Dzsudzsák (Romanchuk, 84.), Domingues (Szécsi, 74.) - Bárány (Tuboly, 90.).

Olvastad már?
NB I: Egy öngól és egy 11-es is kellett, de Feczkó hamar megszerezte az első győzelmét
A Kisvárda nem panaszkodhatott a szerencséjére az MTK elleni bajnokin, de a csapat Feczkó Tamás vezetésével fontos pontokat szerzett.
Elolvasom
Címkék: #NB I #DVSC #ZTE
Átigazolások
Debrecen
Dénes Csanád Vilmos
Az NB I-ből hívják a belga élvonalba feljutott Dénes Csanád Vilmost.
DVSC
Ők állhatnak tovább
Amos Youga, Djordje Gordic és Maximilian Hofmann, valamint Víctor Camarasa, Alex Bermejo, Fran Manzanara, Julien Dacosta és Stephen Odey is távozhat. (HAON)
Légiósok
Tóth Balázs helyzete
A PL-ből a Brentford és a Bournemouth érdeklődik Tóth Balázs iránt, akit más országból is figyelnek. Emellett a Blackburnnel is tárgyalnak az esetleges hosszabbításról. (Index)
Tovább az összes átigazoláshoz