Fotó: mezokovesdzsory.hu

NB I: A DAC fiatalja meggyőzte a kiesés elől menekülő csapat szakmai stábját, leigazolták - hivatalos

A Mezőkövesd fél évre vette kölcsön a dunaszerdahelyiek 20 éves középpályását.
Budai László 2024. január 17., szerda 12:10
Fotó: mezokovesdzsory.hu
A Mezőkövesd fél évre vette kölcsön a dunaszerdahelyiek 20 éves középpályását.
Szerző: Budai László 2024. január 17., szerda 12:10
A legfrissebb hírekért kövess minket a Csakfoci Google News oldalán is!

Tíz nappal ezelőtt honlapunk is beszámolt róla, hogy a DAC szlovák utánpótlás-válogatott játékosa, Szolgai Máté az NB I-es Mezőkövesdnél szerepel próbajátékon. A teszten a jelek szerint meg is felelt a 20 éves futballista, ugyanis a Kövesd hivatalosan is bejelentette, hogy kölcsönvették Szolgait Dunaszerdahelyről.

A középpálya több részén is bevethető fiatal játékos a DAC-nál nevelkedett, 2020 júliusában felkerült az U19-es csapathoz, két évvel később pedig már az első kerethez. Bizonyítani azonban eddig csak a klub tartalékcsapatában, a másodosztályú Somorjánál tudott, ahol ebben a szezonban 15 bajnokin játszhatott, az előző idényben pedig 24 meccsen, akkor öt gólig is eljutott.

A Mezőkövesd féltávnál a 10., még éppen bennmaradást jelentő helyen áll az élvonalban, és ugyanannyi pontja van, mint a már 11. ZTE-nek.

Olvastad már?
NB II: A Vasas a feljutásra hajtó rivális csapatkapitányát szerezné meg
A Csakfoci úgy tudja, az angyalföldiek megszereznék az ETO védőjét, aki klubjánál kikerült a keretből.
Elolvasom
Átigazolások
Diósgyőr
Honvéd-játékos érkezik
A csakfoci.hu értesülései szerint a kispesti Medgyes Zoltán a DVTK-ban folytatja pályafutását.
Szentlőrinc
Távozó
Elhagyta a csapatot a klub 21 éves játékosa, Lakatos Márk - jelentette be az NB II-es Szentlőrinc.
Videoton
Új igazolás
Szerződtették a Szegedtől Kurdics Leventét, aki a pálya bal oldalán védőként és középpályásként is bevethető.
Tovább az összes átigazoláshoz