Kisvárdán folytatódott az új idény. A Kisvárda fogadta az újonc Kispest-Honvédot a szombati nap egyetlen találkozóján.
I. félidő
Az első lövés a hazaiakhoz fűződik, Osztrovka lőtt 18 méterről, de nem találta el a kaput. Az első kispesti lehetőségre a 15. percig kellett várni, ekkor egy bal oldali beadást Szamosi fejelt a kapu mellé. A 29. percben hatalmas lehetőség adódott a Kisvárda előtt, Balogun passzolt Soltészhoz, aki 14 méterről próbálkozott, de Tujvel hatalmasat védett. A 43. percben Popovichnak adódott dolga, miután Csontos távoli lövését kellett fognia. Nem sokkal később Osztrovka beadását Melnyk fejelte a kapu mellé. A 45. percben kapufáig jutott a hazai gárda, miután Mbock 25 méterről próbálkozott.
II. félidő
A fordulást követően a csereként beálló Matanovic cselezte ki a vendég védőket, majd adott be pontosan - Christian Herc érkezett, aki közelről a kapuba lőtt. (1-0)
Ezt követően Biró és a másik oldalon Zuigéber is próbálkozott, de egyikőjük sem találta el a kaput. A 80. percben Mesanovic lódult meg, majd lőtt éles szögből, de a kapu mellé lőtt. A 87. percben Hangya beadását Gyurcsó csúsztatta meg, de mellé ment a fejes. A 88. percben egyenlített a Kispest-Honvéd - Csontos szögletét Baki Ákos öt méterről a kapuba lőtte. (1-1)
Végül az eredmény nem változott, a Kisvárda nem tudta megtartani egy gólos előnyét és 1-1-es döntetlennel zárult a találkozó.
OTP Bank Liga, 1. forduló
Kisvárda – Kispest-Honvéd 1–1 (Herc 53., ill. Baki 88.)
Kisvárda: Popovich - Soltész, Oláh, Radmanovac, Osztrovka (Szőr 69.) - Melnyk, Mbock, Herc (Nagy 86.) - Balogun (Novothny 46.), Yordanov (Matanovic 46.), Bíró (Mesanovic 76.). Vezetőedző: Supka Attila
Kispest-Honvéd: Tujvel - Hangya, Boldor (Pekár 79.), Baki, Kállai - Csontos, Somogyi Á., Szamosi (Pinte 92.) - Somogyi T. (Medgyes 46.), Zuigéber, Alic (Gyurcsó 79.). Vezetőedző: Maurizio Jacobacci