Fotó: DVSC

NB I: 309 élvonalbeli meccs után most hétvégén búcsúzik az egyik legismertebb magyar játékvezető

Andó-Szabó Sándor pályafutásában a szombat délben kezdődő, MTK-Fehérvár NB I-es bajnoki lesz az utolsó összecsapás játékvezetőként.
Budai László 2024. december 14., szombat 10:45
Fotó: DVSC
Andó-Szabó Sándor pályafutásában a szombat délben kezdődő, MTK-Fehérvár NB I-es bajnoki lesz az utolsó összecsapás játékvezetőként.
Szerző: Budai László 2024. december 14., szombat 10:45

Hosszú kihagyás után búcsúmérkőzését vezeti az NB I-ben Andó-Szabó Sándor - számolt be róla a focibiro.hu, amely szerint a szombati, délben kezdődő MTK-Fehérvár NB I-es bajnoki lesz az utolsó találkozója.

A 45 éves játékvezető 2006 áprilisában, egy DVSC-REAC mérkőzésen vezetett először az első osztályban, ahol összesen 309 összecsapásig jutott. Legutóbb igen rég, még májusban dirigált az NB I-ben, azóta az NB II-ben egyszer volt feladata, az elmúlt NB I-es bajnokikon negyedik játékvezetőként tevékenykedett, akárcsak a két nappal ezelőtti Fiorentina-LASK (7-0) KL-mérkőzésen.

Andó-Szabónál csak három sporttárs, Solymosi Péter (331), Kassai Viktor (323) és Szabó Zsolt (321) fújhatott karrierje során több élvonalbeli mérkőzést.

A Csakfoci aktuális szavazásán az alábbi kérdést tettük fel: mire lesz képes a magyar válogatott a vb-selejtezős csoportjában? Kattints és szavazz itt!

Olvastad már?
A magyar válogatottba idén berobbant NB I-es játékos: "Nem sok meccset követek, de C. Ronaldót megnézném közelebbről"
Gera Dániel szerint világbajnoki selejtezős ellenfeleink közül az örményeket sem lehet lebecsülni.
Elolvasom
Átigazolások
Visszatérhet a korábbi Fradi-tréner
Thomas Doll
Indonéz sajtóhírek szerint a Persija Jakarta visszahozná vezetőedzőnek Thomas Dollt.
Storck visszatér?
Újra kinevezhetik volt klubjánál
Vészhelyzet és edzőváltás a belga Cercle Brugge-nél – Bernd Storck lehet újra a megmentő.
MTK
Németh visszavonul
Az idény végén visszavonul az MTK támadója, Németh Krisztián.
Tovább az összes átigazoláshoz