Fotó: puskasakademia.hu
Megvan a Puskás Akadémia első téli érkezője.
Beigazolódtak az elmúlt hetek külföldi sajtóhírei: a Puskás Akadémiánál folytatja pályafutását Georgij Harutyunjan. A 20 esztendős labdarúgó Krasznodarban született, és utánpótlásban orosz, felnőttként pedig örmény válogatott színekben lépett pályára.
A belső védőként, valamint balhátvédként is bevethető játékos egész eddigi pályafutását az FK Krasznodarnál töltötte, ahol 2023 májusában mutatkozott be az orosz Premjer-ligában, és hat élvonalbeli meccs került fel a neve mellé.
A 20-szoros örmény válogatott futballista 2028-ig szóló szerződést írt alá az NB I-es éllovasnál.
Olvastad már?
Interjú: "Első számú kapusnak igazolt a Blackburn, de hónapokig a padon ültem" - Tóth Balázsnak az NB I-es aranycsatáról is van véleménye
Tóth Balázs tavaly augusztusban szerződött az angol második vonalban szereplő Blackburn Rovershez és eleinte sérülések hátráltatták a folyamatos munkában, de az új évben a FA Kupában és a Championshipben is védte már a háromszoros Premier League-győztes csapat kapuját. A Vidi korábbi kapusa elmondta, min lepődött meg leginkább, mit szokott meg a legnehezebben, miben más az ő edzésmunkájuk az itthonihoz képest, de szót ejtett arról is, melyik magyar kapus előtt állhat nagyon komoly karrier.
Elolvasom
Átigazolások
ZTE
Amato: 2029
Kiváltották a Fabricio Amato szerződésében szereplő vételi opciót, így a 21 éves argentin középpályás egészen 2029 nyaráig elkötelezte magát a klub mellett.
Loki
Csatár érkezett
Új csatárral bővült a DVSC kerete.
Fradi
Profi szerződések
Bucsák Mihály (középpályás, 16 éves), Czéh Barnabás (támadó, 16 éves) és Kovács Márk (középpályás, 19 éves) is alá írta első profi szerződését a klubbal.