MTK: Saját nevelésű edzőt neveztek ki

Az MTK Budapest NB III-as gárdájánál az U19-es csapat korábbi vezetőedzője, Horváth Ádám ült a kispadra.
Csakfoci.hu 2025. június 5., csütörtök 12:07
Az MTK Budapest NB III-as gárdájánál az U19-es csapat korábbi vezetőedzője, Horváth Ádám ült a kispadra.
Szerző: Csakfoci.hu 2025. június 5., csütörtök 12:07
A legfrissebb hírekért kövess minket a Csakfoci Google News oldalán is!

Miután Kanta József az MTK Budapest első csapatának szakmai stábjában folytatja pályafutását, a kék-fehérek NB III-as gárdájánál az U19 korábbi vezetőedzője, Horváth Ádám veszi át a helyét.

Horváth hat évvel ezelőtt került a Sándor Károly Labdarúgó Akadémiára, akkor az U14-es együttesünknek lett a vezetőedzője, és azóta lépdelt felfelé a ranglétrán: az U15-öt és az U17-et, ezután pedig az U19-es csapatot irányította – mondhatni, saját nevelésű szakemberként vette eddig a lépcsőfokokat - írja az mtkbudapest.hu.

Az U17-es korosztállyal ezüst- és bronzérmet is szerzett, idén az U19-es csapattal a Ferencváros elleni utolsó mérkőzésen aratott győzelemnek köszönhetően a dobogó harmadik fokára állhatott fel együttese. A tréner keze alatt már több olyan fiatal labdarúgó pallérozódott, akik azóta a felnőtt csapatban, az NB I-ben is bemutatkozhattak.


Fotó: mtkbudapest.hu
Átigazolások
ZTE
Várkonyi Bence
Egymillió euróért igazolhat Azerbajdzsánba a ZTE védője, Várkonyi Bence.
ETO
Távozó edző
Távozik az ETO FC belga pályaedzője, Bernd Thijs.
DVTK
2 próbázó
Két játékos próbázik Diósgyőrben: a Szeged által is figyelt, de az egyezségtől egyelőre távol álló 26 éves középcsatár, Borsos Filip, és a 20 éves középpályás, Hómann Huba. (dvtk.eu)  
Tovább az összes átigazoláshoz