MTK: Három játékossal szerződést bontottak, Balázst kölcsönadták - hivatalos

Nyikes Zoltán 2023. január 3., kedd 13:06
Szerző: Nyikes Zoltán 2023. január 3., kedd 13:06

Az MTK Budapest a téli átigazolási időszakban szerződést bontott Medgyes Sinannal, Nagy Barnabással, valamint Osei Clintonnal - jelentette be a klubhonlap.

A 29 éves Medgyes nyáron Bognár György, a korábbi szakmai igazgató kérésére érkezett a kék-fehérekhez, ősszel 18 bajnokin lépett pályára, a szerződésbontást a klub kezdeményezte.

A 22 éves Nagy ősszel kezdőként nem játszott az NB II-ben, öt alkalommal csereként szerepelt, míg a ghánai támadó már az elmúlt félszezont is kölcsönben töltötte a Kozármislenyben.

Nagy Barnabással kapcsolatban már az is eldőlt, hogy a szintén másodosztályú Nyíregyháza Spartacushoz igazolt - írja a nyiregyhazaspartacus.hu.

Szintén hír az MTK-val kapcsolatban, hogy az U19-es válogatott kapus, Balázs József kölcsönben a Paksi FC-nél folytatja pályafutását.

Átigazolások
Légiósok
Tuboly Angliában
A Dunaszerdahely 21 éves magyar játékosa, Tuboly Máté 2028-ig szerződésben áll a csallóköziekkel, azonban az angol másodosztályból érdeklődnek iránta, így nem kizárt a nyári átigazolása. (NSO)
Grasshoppers
Moniz lehet a megmentő?
A svájci Blick Ricardo Monizt ajánlgatja az óriási bajban lévő svájci rekordbajnoknak.
Mönchengladbach
Tabakovic válthat
Bosnyák sajtóhírek szerint Haris Tabakovic felkeltette a Lille érdeklődését.
Tovább az összes átigazoláshoz