Meglepő fordulat Kerkez sérülése ügyében: "Remélem, a hétvégén már játszhat"

Elképzelhető, hogy a csütörtökön felvázolt, akár több hetes felépülés mindössze néhány napot vehet majd igénybe Kerkez Milosnál, legalábbis edzője, Andoni Iraola egyelőre a magyar bekk hétvégi pályára lépését sem zárta ki.
Csakfoci.hu 2023. december 22., péntek 13:11
Elképzelhető, hogy a csütörtökön felvázolt, akár több hetes felépülés mindössze néhány napot vehet majd igénybe Kerkez Milosnál, legalábbis edzője, Andoni Iraola egyelőre a magyar bekk hétvégi pályára lépését sem zárta ki.
Szerző: Csakfoci.hu 2023. december 22., péntek 13:11

Mint ismeretes, megsérült a Premier League-ben szereplő Bournemouth, valamint a magyar válogatott alapembere, Kerkez Milos - minderről a játékos édesapja, Sebastijan Kerkez fotókat is megosztott az Instagramon. A csütörtöki hírek szerint Kerkez csapata edzésén szenvedett bokasérülést, amikor Dominic Solanke ráesett, és úgy tűnt, a balbekk rehabilitációja előreláthatólag két hónapig is eltarthat majd, így vélhetően csak február közepén térhet vissza a pályára.

Ehhez képest a Bournemouth menedzsere, Andoni Iraola elég bizakodó nyilatkozatot tett a szombati, Nottingham Forest elleni idegenbeli mérkőzés előtt (december 26-án, kedden pedig a Fulhamet fogadja a Vitality Stadionban a gárda), mondván reméli, Kerkezt is bevetheti majd az alsóházi rangadón.

Iraola így kommentálta a magyar válogatott szélsővédő sérülését:

Milos kapott egy rúgást, de, remélem, felépül és játszhat a hétvégén. És van még két vagy három játékosunk, akik remélem, a rendelkezésünkre állnak majd. De sosem lehet tudni, amíg nem megyünk végig a folyamaton és nem végezzük el a pontos vizsgálatokat. De remélem, hogy Milossal és azzal a pár játékossal is számolhatunk, akiknél nem tudjuk, hogy mekkora a probléma

- mondta a sajtótájékoztatóján a spanyol-baszk tréner.

Kerkez a nyáron igazolt a holland AZ Alkmaartól Angliába, és egy mérkőzés kivételével eddig a Bournemouth minden Premier League-találkozóján játszhatott.

Olvastad már?
Légiósok: Kiderült, mikor térhet vissza a pályára a magyar válogatott játékos
Edzője szerint Callum Styles a hétvégén még nem, jövő héten viszont már bevethető lesz.
Elolvasom
Neked ajánljuk
Átigazolások
Fradi
Abu Fani Angliában?
Izraeli hírek szerint egy angol másodosztályú klub igazolná le Mohammed Abu Fanit kevesebb mint 3,5 millió euróért, de az ulloi129.hu információi szerint a Fradinál nem tudnak az ügyről.
ETO/DAC
Csinger és Ouro
Megerősítették a Csakfoci korábbi értesülését: Csinger Márk egy szezonra az ETO FC-hez került kölcsönbe, miközben a togói válogatott középpályás, Samsindin Ouro Dunaszerdahelyre igazolt.
DVSC
Támadó jött Svájcból
Újabb légiós szerződtetését jelentette be szombat délelőtt a DVSC: a 24 éves Dejan Djokic a svájci élvonalban szereplő FC Sion együttesétől érkezett a cívisvárosba.
Tovább az összes átigazoláshoz