Meglepő döntés: Falusi csapatnál lett edző a Magyar Kupa-győztes Szivics

A szerb negyedosztályban ült kispadra Szivics Tomiszláv, aki Nikolics Nemanja egykori csapatánál lett vezetőedző.
Dudás Gábor 2020. július 30., csütörtök 13:04
A szerb negyedosztályban ült kispadra Szivics Tomiszláv, aki Nikolics Nemanja egykori csapatánál lett vezetőedző.
Szerző: Dudás Gábor 2020. július 30., csütörtök 13:04

A határon túli, többségében magyar lakta vajdasági Adorján kistelepülés csapatánál, az FC Tiszánál lett vezetőedző Szivics Tomiszláv.

A szerbiai negyedik vonalban, a vajdasági liga északi csoportjában szereplő együttes a Sportski Zurnal cikk szerint már meg is egyezett a trénerrel.

- Elfogadtam a csapat elnökének meghívását, így átveszem a szakmai irányítást. Szeretek dolgozni, szeretem a kihívásokat, a sikereket, épp ezért úgy gondolom, az FC Tisza illik hozzám. De csak együtt, közös munkával lehetünk eredményesek - idézi Szivicset a lap, hozzátéve, hogy a szakember legalább három minőségi igazolást tervez a nyárra.

Szivics magyarországi pályafutása során 2007-ben feljuttatta az NB I-be, majd 2011-ben Magyar Kupa-győztes lett a Kecskeméttel. 2013-ban a Diósgyőr edzőjének nevezték ki: a miskolciakkal Ligakupa-sikert ünnepelhetett, és bejutott a Magyar Kupa-döntőjébe a 2013/14-es idényben. De dolgozott a Paksnál (készer, legutóbb 2019 novemberéig) és Mezőkövesden is a tréner.

Érdekesség, hogy az FC Tisza csapatánál korábban Nikolics Nemanja is megfordult, a MOL Fehérvár FC újdonsült csapatkapitánya pályafutása kezdetén két szezont töltött el az észak-bácskai falu csapatában.

Átigazolások
Budafok / Paks
Az NB I-ből erősítettek
Az NB II-es klubnál folytatja pályafutását a 23 éves balhátvéd, Debreceni Zalán, aki a Paks csapatától igazoltak le hosszabb távú szerződéssel.
Légiósok
Csoboth bont és feljelent
Egyoldalúan (kölcsön)szerződést bont a török Genclerbirligi csapatával a magyar válogatott Csoboth Kevin.
Ferencváros
Három rivális a védő ügyében
Az FTC mellett a belga Gent, az 1 millió eurót ajánló török Kasimpasa és az amerikai Columbus Crew is bejelentkezett Abdullah Iqbalért, a svéd Malmö 23 éves pakisztáni védőjéért. (voetbalnieuws.be)
Tovább az összes átigazoláshoz