Fotó: pfla.hu

Megerősítve: Visszatért az NB I-be külföldről az egyik nagy magyar tehetség - hivatalos

Négyéves szerződést kötöttek a 19 éves játékossal.
Nyikes Zoltán 2025. augusztus 5., kedd 12:14
Fotó: pfla.hu
Négyéves szerződést kötöttek a 19 éves játékossal.
Szerző: Nyikes Zoltán 2025. augusztus 5., kedd 12:14

Hivatalossá vált, amit a Csakfoci korábban elsőként jelzett: Kern Martin visszatért a Sturm Graz együttesétől a Puskás Akadémiához - jelentette be az NB I-es klub hivatalos oldala, ahonnan az is kiderült, hogy a tehetség négy évre, 2029 nyaráig írt alá a nevelőklubjához.

A még mindig csak 19 esztendős Kern Martin 2017-ben igazolt a Puskás Akadémiába, és lett az U12-es csapat játékosa. Végigjárta a korosztályokat, és a 2022-2023-as szezonban már az NB III-ban is megvetette a lábát, sőt, 2023. február 12-én a felnőtt élvonalban is bemutatkozott 16 évesen.

Az utánpótlás-válogatottakban is meghatározó szerepet betöltő középpályás 2024 nyarán a Sturm Grazhoz igazolt, az elmúlt idényben 26 második ligás meccsen, és 6 ifjúsági BL-találkozón lépett pályára az osztrák klub színeiben.

Olvastad már?
Újpestről pótolná az ETO a hosszú időre kidőlt játékosát
A Csakfoci úgy tudja, a térdsérülést szenvedett Megyeri Balázs pótlása a fővárosból érkezhet.
Elolvasom
Átigazolások
Ferencváros
Tóth Alex
Az angol Newcastle-nél állítólag úgy tudják, hogy 13-15 millió fontos „alkalmi áron” lehet megszerezni az FTC 20 éves magyar válogatott tehetségét, Tóth Alexet. (FootballInsider)
Újpest
Újabb fordulat jöhet a Duarte-ügyben?
Romániában azt írják, hogy André Duarte akár vissza is térhet az Újpesthez, amennyiben a CAS úgy dönt.
Légiósok
Lőw Zsolt
Új vezetőedzőt keres a Bundesliga utolsó helyén szerénykedő Mainz - egy listán pedig Jürgen Klopp társaságában felbukkan Lőw Zsolt neve is.
Tovább az összes átigazoláshoz