A Csakfoci korábbi hírének megfelelően Gera Zoltán távozása után a Szélesi Zoltán feladata lesz az U21-es válogatott felkészítése, Szélesit a következő U21-es Európa-bajnoki selejtező sorozat végéig nevezte ki a válogatott élére a szövetség - adta hírül az mlsz.hu.
A 42 éves szakember ebben az idényben az U18-as együttes szövetségi edzőjeként dolgozott a szövetségnél, korábban Robert Kilin, majd Gera Zoltán mellett másodedzőként már tevékenykedett az U21-es válogatott mellett. Az U18-as válogatottnál a hétvégén kezdődő összetartást követően átadja a helyét, pótlását várhatóan házon belül oldja meg a szövetség.
Szélesi Zoltán játékos-pályafutása során 28 alkalommal szerepelt a magyar válogatottban, a DVSC-vel és az Újpest FC-vel egyaránt nyert bajnoki címet, illetve mindkét csapattal elhódította a Magyar Kupát is. Játszott Németországban, Franciaországban, Görögországban és Hollandiában is, 2015-ben a Puskás Akadémiából vonult vissza.
Szakvezetőként több korosztályos válogatottat irányított már, de Bernd Storck szövetségi kapitányi időszakában a felnőtt válogatott stábjában is helyet kapott, majd két mérkőzésen megbízott szövetségi kapitányként ült az A-válogatott kispadján.
– Nagy örömmel vállalom a feladatot, nem újdonság számomra, hogy a legtehetségesebb fiatalokkal dolgozzak. Tudom, hogy ez kettős felelősség, hiszen a személyes fejlődésük és a felnőtt válogatotthoz vezető útjuk egyengetése mellett a korosztály eredményességét is javítani kell. Mindenki számára motiváló a Marco Rossi csapatának fejlődése és eredményessége, mi ezt a folyamatot szeretnénk támogatni és követni. Természetesen a hatékony munkához elengedhetetlen a klubok partnersége is. Bízom benne, hogy a korosztály legtehetségesebb játékosai a következő időszakban minél nagyobb számban megkapják a lehetőséget a klubcsapataikban, és a lehető legtöbb játékpercet tudják kiharcolni maguknak csapatukban - fogalmazott Szélesi.
Az U21-es válogatottnak a következő hat hónapban csak egy összetartása lesz: március 21-én a moldávokat fogadja felkészülési mérkőzésen, öt nappal később pedig Kazahsztánban játszik Európa-bajnoki selejtezőt. Ősszel további három Eb-selejtező vár a csapatra.
![](https://www.csakfoci.hu/uploads/2024/02/kovesfalvi-istvan-e1709125799446-768x432.jpg)
![](/uploads/2024/07/koh-e1721411789308-150x150.jpeg)
![](/uploads/2024/07/brodic_16x9-e1722009836158-150x150.png)
![](/uploads/2024/07/misleny-1-150x150.jpg)