Fotó: molfehervarfc.hu

Megerősítve: Fiatal svéd edző lett Huszti utódja a Vidinél - hivatalos

Hivatalosan is Bartosz Grzelak lett a MOL Fehérvár vezetőedzője, 2025-ig írt alá.
Póczik Dávid 2023. március 15., szerda 14:35
Fotó: molfehervarfc.hu
Hivatalosan is Bartosz Grzelak lett a MOL Fehérvár vezetőedzője, 2025-ig írt alá.
Szerző: Póczik Dávid 2023. március 15., szerda 14:35

Hivatalossá vált, amit a csakfoci.hu kedden előre jelzett: Bartosz Grzelak lett az NB I 11. helyén álló MOL Fehérvár FC vezetőedzője - számolt be a Vidi klubhonlapja. Grzelak 2025. június 30-áig szóló szerződést kötött a klubbal, a tervek szerint egy asszisztensedző még a héten csatlakozik majd az első csapat szakmai stábjához.

A Lengyelországban született, de már Svédországban felnőtt Grzelak játékosként középpályás volt. Edzőként legutóbb a svéd AIK együttesét irányította, és igen sikeresen, 2021-ben ugyanannyi pontot gyűjtöttek, mint a bajnok Malmö, csak rosszabb gólkülönbségük miatt csúsztak a második helyre. Grzelak korábban, öt évig a svéd IK Frej edzője is volt, utána a svéd U21-es válogatott asszistensedzőjeként dolgozott, majd 2020 augusztusa és 2022 augusztusa között vezette az AIK-ot, azóta nem volt csapata.

A Vidi kedden kora délután jelentette be, hogy nem a Huszti Szabolcs-Toldi Gábor páros irányítja a jövőben a kieső helyre csúszott gárdát.

- Kétségtelenül nehéz helyzetben van most a csapat, ezzel együtt is izgatottan és büszkén várom azt, hogy elkezdhessem a munkát a Vidinél. Nincs itt az ideje annak, hogy a hosszútávú terveinkről beszéljünk, a jelenben kell élnünk és dolgoznunk - a feladat mindenki előtt ismert. 2020-ban az AIK-nél kicsit hasonló szituációban vettem át az irányítást, az a tapasztalatom, hogy ilyenkor az a legfontosabb, hogy az egész klubnak, minden játékosnak, stábtagnak és munkatársnak egy irányba kell húznia és közösen kell mindent megtennünk azért, hogy elérjük a célunkat. Természetesen tisztában vagyok vele, hogy a szezon előtt mindenkinek nagyobb elvárásai voltak a csapat szereplésével kapcsolatban, de ezt most már félre kell tenni, mindent elkövetek majd azért, hogy eredményesebben szerepeljen a Vidi és a közben a játékosok is fejlődjenek egyénileg! - mondta aláírását követően Grzelak.

- Fontos szempont volt a választásnál, hogy olyan edzőről beszélünk Bartosz személyében, akinek nem ismeretlen ez a helyzet, ugyanis az AIK-nál hasonló szituációban vette át, majd ezüstéremig és nemzetközi kupaszereplésig vezette a csapatot. Az első pillanattól éreztük rajta a nyitottságot és motivációt a feladat iránt. Már amikor először leültünk vele beszélgetni, látszott, hogy utánanézett a csapatnak, tisztában volt a játékosainkkal. Több lehetőség közül választotta a Vidit, nagyon szimpatikus volt, hogy éreztem rajta, hogy itt akar dolgozni. Meggyőzött minket, bízunk benne, hogy egy olyan új impulzust ad a csapatnak, aminek köszönhetően az utolsó tíz mérkőzésre a csapat elindul felfelé - nyilatkozta a fehérváriak sportigazgatója, Juhász Roland.

Olvastad már?
A Vidi bejelentést tett Husztiék sorsáról - hivatalos
Korábbi hírünknek megfelelően a MOL Fehérvár hivatalosan is bejelentette Huszti Szabolcs és Toldi Gábor távozását.
Elolvasom
Neked ajánljuk
Átigazolások
Légiósok
Szalai Attila
A Kicker szerint a Hoffenheim sportigazgatója az olyan "átigazolási mellényúlások" miatt távozhat, mint például Szalai Attila, Mërgim Berisha és Anton Stach.
Nyíregyháza
Révész Bálint
A klubtulajdonos az erősítési tervekről is beszélt a csakfoci.hu-nak.
ZTE
Márton Gábor
Márton Gábor vezetőedző elmondása szerint a következő idényben is ő ül majd minden bizonnyal a Zalaegerszeg kispadján, és hosszabb távra tervez a kék-fehéreknél. (sportal.blikk.hu)
Tovább az összes átigazoláshoz