Fotó: fehervarfc.hu
A Vidi csatárát, Szabó Leventét a szezon végéig vették kölcsön a miskolciak.
Hivatalossá vált, amit a Csakfoci szerdán előre jelzett: a Diósgyőr színeiben folytatja pályafutását a Fehérvár FC 24 éves támadója, Szabó Levente. A megállapodás alapján a támadó tavasszal kölcsönben szerepel Miskolcon - írta a fehervarfc.hu.
Szabó a Vidiben lett NB I-es játékos, 46 mérkőzésen 5 gólt szerzett Fehérváron, kölcsönben korábban szerepelt a Budaörs, a Budafok és a Kecskemét csapataiban is. A csatár 16 bajnokin négy gólig és két gólpasszig jutott a Vidiben ebben a szezonban.
Szabóval egy időben a Diósgyőrnél azt is bejelentették, hogy a 46 éves szerb edző, Vladimir Radenkovic veszi át az együttes irányítását.
Olvastad már?
Vasas: Távozhat a csapat egyik legeredményesebb csatára
Minden bizonnyal még szerdán szerződést bont egymással az angyalföldi klub és Novothny Soma.
Elolvasom
Átigazolások
DVTK
Takács marad, Tamás mehet
A boon.hu információi szerint az egyszeres válogatott Tamás Márk külföldön folytathatja pályafutását, ugyanis arab klubtól van iránta érdeklődés. Úgy tudják, NB II-ben is Takács Péter irányítja majd a DVTK-t.
FTC
Keane-t a Slovan akarja
Komoly jelöltek a Slovan vezetőedzői posztjára: Robbie Keane is felkerült listára.
Puskás/Csákvár
Kooperáció
A Csákvár a következő idényben is a Puskás Akadémia fiókcsapataként szerepel az NB II-ben, azaz továbbra is kölcsönjátékosokkal, és kooperációs szerződéssel segítik az NB II-es csapatot a felcsútiak.