Az 51 éves, játékosként 34-szeres válogatott Mátyus hétfőn az M1 aktuális csatornán mondta el, hogy sportigazgatóként csatlakozott a klub szakmai stábjához.
- Negyven éve vagyok a labdarúgásban, három külföldi országban is futballoztam, szóval kiépítettem korábban némi kapcsolatrendszert. Ennek is köszönhetően jutottam el most Belgiumba - mondta Mátyus János.
Mint elárulta, októberben járt először Charleroi-ban, legutóbb pedig múlt szerdán - majd pénteken meg is egyeztek.
- Mindig szerettem volna külföldön dolgozni, de eddig úgy alakult az életem, hogy Magyarországon rendre volt munkám edzőként. Most adódott a lehetőség, és szeretném bizonyítani, hogy a magyar szakember is megállja a helyét külföldön, nem mellékesen a belga labdarúgás még mindig a miénk előtt jár - fogalmazott.
A ROC Charleroi nem összetévesztendő az élvonalban szereplő, korábban a nemzetközi kupákban is indult Charleroi SC-vel. Előbbi együttes tavaly a nyáron, 17 év után jutott fel a másodosztályba, de az őszi szezon után az utolsó előtti helyen áll a 17 csapatos mezőnyben. Az idény végén az utolsó két helyezett kiesik.
Elsődleges célunk a bennmaradás, amellett pedig azon leszek, hogy a nyártól magyar játékosokat is alkalmazzon a klub
- részletezte Mátyus, hozzátéve, hogy az angolszász klubmodellhez hasonlóan nem klasszikus sportigazgatóként dolgozik, mivel az edzéseken is részt vesz, a mérkőzéseken pedig a kispadon ül majd a vezetőedző mellett.
A belga másodosztály tavaszi szezonja a hétvégén kezdődik, a ROC Charleroi vasárnap 16 órától a harmadik helyezett Beerschot vendége lesz. (via MTI)