Szlovák edző akadt ki a magyargyűlölő rigmusok miatt: "Ezt nem fogom hallgatni"

Kétgólos vereséget szenvedett a KFC Komárom a Poprád otthonában, a mérkőzés utáni sajtótájékoztató viszont nem is ezért marad emlékezetes.
Csakfoci Admin 2019. augusztus 27., kedd 8:40
Kétgólos vereséget szenvedett a KFC Komárom a Poprád otthonában, a mérkőzés utáni sajtótájékoztató viszont nem is ezért marad emlékezetes.
Szerző: Csakfoci Admin 2019. augusztus 27., kedd 8:40

Szombat este a szlovák másodosztályban (2. liga) szereplő Poprád hazai pályán fogadta a Komárom csapatát. Gól nélküli első félidőt követően az utolsó utáni percekben a portugál támadó, Dragan Andric duplájával nyertek a hazaiak, és ezzel feljöttek a második helyre a tabellán.

Jozef Olejník, a csallóköziek trénere értékelte a találkozót. Elmondása szerint a Poprád megérdemelt győzelmet aratott, viszont egy másik, fontosabb dologra is kitért a sajtóeseményen.

Nem ez volt az első eset, az első mérkőzés, ezért úgy döntöttem, ma elmondom. Szeretjük a futballt, ezért dolgozunk benne, én, a stábom, a játékosaim. Nagyon szívesen járunk Poprádra, ugyanis köztünk nincs probléma, inkább egy másik dolog mellett állnék meg – idézte a 45 éves tréner szavait a sportolunk.sk

Egy dolgot elutasítok, amikor a pálya szélén állok, nem fogom hallgatni, hogy k*** magyarok, Olejník menj Magyarországra. Nem értem, minek jönnek akkor az emberek a futballra. Ez nem tartozik a lelátókra. Ha az emberek eljönnek, inkább szurkoljanak. Mindig elutasítom, hogy a játékosaimat szidják, a magyar kisebbséget, a színes bőrű játékosokat.

Futballt akarunk játszani. A hazaiak egyértelműen jobbak voltak. A futballnak össze kellene kötnie az embereket. Ilyen emberek mindenhol vannak, még nálunk is. De nem fogok hazudni, ezzel tenni kell valamit, talán meg kellene nevelni a társadalmat – fejtette ki a mérkőzés után véleményét Jozef Olejník.

A hazaiak edzője, Marek Petruš igazat adott a komáromiak trénerének és elnézést kért a szurkolók viselkedéséért.

Átigazolások
Ferencváros
Jansen Tóth Alexről
Pascal Jansen szerint a Juventus is jól járna, ha leigazolná Tóth Alexet, akire azonban nem a következő Szoboszlaiként kell tekinteni, de nagy jövő áll előtte.
Paks
Szerződést hosszabbított a technikás középpályás
Hivatalos honlapján jelentette be az NB I-ben szereplő Paks, hogy 2029 nyaráig meghosszabbította Gyurkits Gergő szerződését.
PMFC
Dragóner érkezett
A korábbi magyar válogatott hátvéd, Dragóner Attila lett a jelenleg NB III-as PMFC új sportigazgatója.
Tovább az összes átigazoláshoz