"Nagy kihívás és nehéz találkozó lesz, de jó formában és jó hangulatban várjuk. Kedden be kell fejezni a munkát" - jelentette ki a szakvezető, aki megjegyezte, a szombaton Azerbajdzsánban 2-0-ra megnyert mérkőzés után hosszú volt az út haza Bakuból, ezért a vasárnap pihenéssel telt, de mindenki egészséges, így minden játékosára számíthat a sorsdöntő összecsapáson.
Giggs szerint a fiatalok és a rutinosabbak megfelelő elegyet alkotnak a walesi gárdában, a játékosok egymást segítik, előbbiek az étvágyukkal, utóbbiak a tapasztalatukkal viszik előbbre a nemzeti együttest.
"Ez nem rólam szól, hanem az egész országról. Jó lenne újra átélni a 2016-os élményeket, ettől jelenleg egyetlen meccs választ el minket. Nagyon kemény lesz, de muszáj megnyernünk" - válaszolt a Manchester United korábbi legendás játékosa arra a kérdésre, hogy edzőként pályafutása eddigi legnagyobb sikerét érné el, ha kivezetné a három éve elődöntős válogatottat a 2020-as Eb-re.
Giggs kitért a két csapat júniusi összecsapására is, melyet nagy csalódásként élt meg. Hozzátette, akkor mások voltak a körülmények, a szezon végén játszották azt a találkozót, ráadásul az volt a második idegenbeli mérkőzésük három napon belül, mert közvetlenül előtte a vb-ezüstérmes horvátok vendégei voltak.
"Hinnünk kell magunkban. Minőség és bátorság, ezek a kulcsszavak. Hiszek a játékosaimban, de jobban kell futballoznunk, mint Bakuban"
- adta meg a siker receptjét Giggs, aki köszönetet mondott a "fantasztikus horvátoknak", hogy Szlovákia felett aratott szombati győzelmükkel elérték: Wales sorsa a saját kezében van.
Gareth Bale arról beszélt, készen áll a keddi összecsapásra, és nagyon fontos volt számára, hogy négy hét kihagyás után hatvan percet játszott a bakui selejtezőmérkőzésen. Szerinte meríteni kell a 2016-os Eb sikeréből és a 2018-as vb-selejtezők kudarcából is.
"Ilyen sorsdöntő meccs előtt mindenképpen beszélek majd a fiatalokkal, mert ez sokat segíthet nekik, ahogy a telt ház is rengeteget jelent majd" - utalt a Real Madrid szélsője arra, hogy minden jegy elkelt a Cardiff City 33 ezer férőhelyes stadionjába.
Bale úgy vélte, júniusban a budapesti meccs, melyen 1-0-s vereséget szenvedett a walesi csapat, egy elvesztegetett lehetőség volt, de már el is felejtette, mert kizárólag a keddi találkozóra koncentrál. Hozzátette, jobb az elején döcögősen kezdeni egy sorozatot, mert abból fel lehet támadni, ahogy azt tették is, mivel a magyarországi vereség óta nem kaptak ki.
A walesi-magyar összecsapás kedden 20.45-kor kezdődik, a győztes kijut a részben budapesti rendezésű Eb-re. (MTI)
![](https://www.csakfoci.hu/uploads/2019/11/Marco_Rossi-2-768x449.jpg)
![](/uploads/2024/07/koh-e1721411789308-150x150.jpeg)
![](/uploads/2024/07/brodic_16x9-e1722009836158-150x150.png)
![](/uploads/2024/07/misleny-1-150x150.jpg)