Válogatott: Mi tilos az eltiltott Rossinak a meccsen? - ezt mondja az UEFA

Sem a csapattal, sem az edzői stábbal nem érintkezhet majd a bírózás miatt eltiltott szövetségi kapitány az Észtország elleni találkozón, illetve lesznek számára tiltott részei a Groupama Arénának.
Dudás Gábor 2018. november 9., péntek 14:58
Sem a csapattal, sem az edzői stábbal nem érintkezhet majd a bírózás miatt eltiltott szövetségi kapitány az Észtország elleni találkozón, illetve lesznek számára tiltott részei a Groupama Arénának.
Szerző: Dudás Gábor 2018. november 9., péntek 14:58

Mint ismeretes, az UEFA fegyelmi határozatának értelmében a következő és egyben utolsó előtti Nemzetek Ligája-mérkőzésre, Észtország ellen eltiltották a magyar válogatott szövetségi kapitányát, Marco Rossit. A hivatalos indoklás szerint azért büntette meg az európai szövetség fegyelmi bizottsága, mert a Görögország-Magyarország mérkőzés alatt és után sportszerűtlen viselkedést tanúsított.

A felkészülési program ugyan változatlan marad, azaz az edzéseket és foglalkozásokat Marco Rossi irányítja, ugyanakkor az UEFA fegyelmi szabályzata egyértelműsíti, hogy a mérkőzésen szinte semmilyen mozgástere nem lesz majd a kapitánynak.

E szerint az az edző / szövetségi kapitány, akit kiállítottak, majd eltiltottak:

1. Nem tartózkodhat a technikai zónában, azaz a kispad közvetlen környezetében

2. Nem kommunikálhat a játékosokkal és a szakmai stáb többi tagjával direkt és indirekt módon sem

3. Nem léphet be az öltözőbe a mérkőzés folyamán

4. Nem léphet a játékoskijáróba és az öltözőfolyosóra sem a mérkőzés alatt és azt megelőzően sem

Rossi tehát a csapattal semmilyen formában nem érintkezhet majd a november 15-i, jövő csütörtöki mérkőzésen a csapattal, csak a Groupama Aréna lelátóján foglalhat helyet.

Az pedig még nem dőlt el, ki helyettesíti Rossi az észtek elleni találkozón, így nem tudni, melyik segítője (Cosimo Inguscio, Giovanni Costantino, Gera Zoltán) veheti át a kispadnál lévő feladatait a kapitánynak.

Átigazolások
Szentlőrinc
Márton Gábor
Márton Gábor sportigazgatóként csatlakozik az NB II-es csapathoz.
Videoton
Marad a fiatal
Szerződést hosszabbítottak 18 éves támadó középpályásukkal, Ekbauer Tamással, aki jelenleg kölcsönben, Veszprémben szerepel.
Paks/Honvéd
Vécseit akarják Kispesten
Az elmúlt hat évben öt bajnoki címet és három kupagyőzelmet is bezsebelő Vécsei Bálinttal erősítene az NB I felé tartó Honvéd.
Tovább az összes átigazoláshoz