"Semmi sem változott" - Storck három kérdést kapott a reptéren

Rövid sajtótájékoztatót tartott Bernd Storck a csapat landolását követően a repülőtéren.
Mokány Lajos 2016. szeptember 7., szerda 12:29
Rövid sajtótájékoztatót tartott Bernd Storck a csapat landolását követően a repülőtéren.
Szerző: Mokány Lajos 2016. szeptember 7., szerda 12:29

A sajtóeseményen három kérdésre volt lehetőség és idő, az alábbiakban az elhangzottakat közöljük.

A lefújás után már értékelte a csapat teljesítményét. Hogyan látja most az első selejtezőt?

Nem játszottunk jól, ezt tudjuk, ezt az öltözőben is elmondtam. A konklúzió az, hogy még jobban fel kell készülnünk a következő selejtezőre, mint erre. Ismertük a feröeri körülményeket, de ez nem lehet mentség, és el kell ismerni azt is, hogy ez nem volt egy fantasztikus nap a csapat életében. De tudjuk, mit kell tennünk, keményebben kell dolgozni a következő szint elérése érdekében. Nem vagyunk azon a fizikális szinten, mint korábban voltunk. Többen még csak kevés ideje vannak játékban, mivel a szezon elején járunk.

Az ellenfél a meccs előtt azt mondta, leginkább Bödétől tartanak, de ő ennek ellenére mégis kimaradt a csapatból.

Azt is mondták, hogy Szalai fantasztikus volt legutóbb, hiszen győztes gólt lőtt a két évvel ezelőtti mérkőzésen. Sok támadónk van, legalább öt lehetőségből kell kiválasztani a megfelelőt. Szerintem tettünk azért, hogy gólt szerezzünk, volt elég támadónk a pályán, a hajrában további csatárokat vetettünk be, de a csatáraink sincsenek azon az erőnléti szinten, mint előtte voltak. Nem játszottunk elég jól, nem találtuk az utat a kapuig, nem volt sok helyzetünk, de ez egy kemény ellenfél volt, amely megérdemli a tiszteletet.

Hogyan látja a csapat továbbjutási esélyeket az első kör után? Csökkentek?

Semmi nem változott ahhoz képest, amit korábban elmondtam. Nem idén fog eldőlni a továbbjutás sorsa, még ha a Svájc elleni mérkőzés nagyon fontos is lesz, de a következő év dönti majd el a nagy kérdéseket.

Neked ajánljuk
Átigazolások
Nyíregyháza
Révész Bálint
A klubtulajdonos az erősítési tervekről is beszélt a csakfoci.hu-nak.
ZTE
Márton Gábor
Márton Gábor vezetőedző elmondása szerint a következő idényben is ő ül majd minden bizonnyal a Zalaegerszeg kispadján, és hosszabb távra tervez a kék-fehéreknél. (sportal.blikk.hu)
REAC
Urbán lehet az edző
Sajtóhírek szerint Urbán Flórián veheti át a harmadosztályban szereplő rákospalotaiak irányítását.
Tovább az összes átigazoláshoz